nb1.hu

Kiakadt a Puskás Akadémia edzője: „Ocsmány hadjárat folyik ellenünk”

Felcsút – Szijjártó István: Csak az élteti őket, hogy belénk vagy a Puskás Akadémiát megalapító Orbán Viktorba rúghatnak.

Szíjjártó István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője szerint csapata ellen „ocsmány hadjárat folyik”, de igyekszik felkészíteni játékosait arra, hogy az ellenséges hangulatot kizárva is erősek maradjanak.

 

„Ocsmány hadjárat folyik ellenünk. Olyanok is támadnak bennünket, akiknek halvány fogalmuk sincs a futballról, csak az élteti őket, hogy belénk vagy a Puskás Akadémiát megalapító Orbán Viktorba rúghatnak – fakadt ki a PAFC edzője az nso.hu-nak. – Természetesen megpróbálom kizárni a külvilágot az öltözőből, s úgy tűnik, eddig sikerrel jártam, a játékosokat ugyanis hidegen hagyják az elvtelen, megalapozatlan, személyeskedő írások, kommentek.”

 

„De kérdezem én: mi érdeke fűződött az MTK-nak a győzelmünkhöz? Az égvilágon semmi! Ám a mocskolódóknak semmi sem szent, pedig tisztességes játékkal nyertünk, s ha győztünk volna a Fáy utcában, most nyugodtan várhatnánk az utolsó fordulót.”

 

A Puskás Akadémia az utolsó előtti, kieső helyen áll az élvonalban, a hétvégén pedig a Honvéddal játszik. A felcsútiaknak az sem lenne elég, hogy legyőzzék a kispestieket, ha ugyanis a Vasas is nyer az MTK ellen, elbúcsúznak az élvonaltól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC