nb1.hu

Két éve nem rúgott gólt az NB I-ben, most visszatér

Felcsút - A szupertehetség újult erővel száll harcba.

 

Hosszú kihagyás után újra tétmérkőzésen léphet pályára Radó András – jelezte a csakfoci.hu. A Puskás Akadémia támadójának még augusztusban, a Honvéd elleni bajnokin törött el a lába. A 24 éves játékos öt hónapos kényszerpihenő után, januárban már teljes értékű edzésmunkát végzett együtt a csapattal, de a tavaszi idényben eddig sem a Magyar Kupában, sem pedig a bajnokságban nem kapott lehetőséget Pintér Attila vezetőedzőtől. A szombati Paks elleni találkozón azonban megtörhet a jég, és hét hónap után újra tétmérkőzést játszhat a korábban a Haladásban, és a Ferencvárosban is megfordult támadó.

 

Radó a klub hivatalos honlapján beszélt a felépüléséről, és a Paks elleni bajnokiról. "Hosszú sérülésből tértem vissza, de mostanra játékra alkalmas állapotba kerültem, remélem, pályára léphetek a hétvégén. A Paksnak mindig masszív csapata van, biztos, hogy nehéz lesz feltörni a védelmüket. A Mezőkövesd és a Debrecen elleni döntetlen után győznünk kell, bár mindenhol úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk. Remélem, ez szombaton össze is jön" – fogalmazott. 

BL-ben is játszott a Lokival, most visszatért Debrecenbe – NB1.hu

BL-ben is játszott a Lokival, most visszatért Debrecenbe

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC