nb1.hu

Kameruniakat igazolt a DVTK

Hivatalos közlemény.

 

Íme, a DVTK nb1.hu-nak küldött közleménye:

 

"Két kameruni játékossal erősödött a DVTK. Ismaïla Ousman a középpályán, Yannick Ndzoumou pedig a védelem közepén vethető be. Mindkét labdarúgó vasárnap érkezett Diósgyőrbe, és egész héten a csapattal készültek. Az edzéseken mutatott teljesítményükkel meggyőzték a Fernando Fernández vezette szakmai stábot, majd csütörtökön késő este aláírták szerződésüket is.

 

Összességében 13 kameruni légiós fordult meg korábban Diósgyőrben, velük együtt ez a szám immáron 15-re nőtt. A szurkolók minden bizonnyal szívesen emlékeznek vissza többek között Halidou Douva, Sadjo Haman, George Menougong, Mohamadou Abdouraman vagy éppen Patrick Mevoungou játékára. – Két tehetséges fiatal kameruni játékost igazoltunk, akikben nagy lehetőség van – kezdte Tajti József, a DVTK sportigazgatója. – Mind a ketten gyorsak, technikailag képzettek. Úgy gondolom, hogy egy rövid akklimatizáció után nagy erősségei lehetnek a csapatnak.

– Boldog vagyok, hogy itt lehetek, annak pedig külön is örülök, hogy ennyire barátságosan fogadtak a klub munkatársai és a csapattársak – folytatta Ismaïla Ousman. – A DVTK egy remek klub ahhoz, hogy fejlődhessek és egy kiváló kiinduló pont lehet számomra, hogy olyan karriert futhassak be, amilyenről mindig is álmodtam. Ám ehhez először Diósgyőrben kell jó teljesítményt nyújtanom, mindent el fogok követni, hogy ez sikerüljön. Sok szép győzelmet akarok ünnepelni a klubbal és a játékommal szeretném boldoggá tenni a szurkolókat.

– Nagyon izgatott vagyok, hiszen ez az első alkalom, hogy kipróbálhatom magam külföldön –tette hozzá Yannick Ndzoumou. – Külföldiként sosem könnyű egy idegen országban, de ez alatt a pár nap alatt is úgy érzem, mintha egy új családot kaptam volna, mindenki nagyon kedves és segítőkész. Szeretném a legjobbamat nyújtani, hogy bebizonyítsam, érdemes volt leszerződtetni. Nagy élmény lesz játszani ebben a csodálatos arénában, remélem, hogy a drukkerek hamar megkedvelnek majd.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC