nb1.hu

Ilyen komoly célokkal ritkán érkezik játékos az NB I-be

Székesfehérvár - Nem semmi nyilatkozat!

 

Mint arról beszámoltunk, aláírt a Videotonhoz a macedón válogatott középpályás, Boban Nikolov. A Vardar Szkopjétól érkező 26 éves játékos komoly nyilatkozattal indított. 

 

"Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, hogy azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adott, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa Liga csoportkörébe, ami egy fiatal játékosnak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton!" – fogalmazott a vidi.hu-nak.

Válogatott játékos írt alá a Videotonhoz – NB1.hu

Válogatott játékos írt alá a Videotonhoz

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC