nb1.hu

Így teljesített a Loki Tábor a Groupamában – képek

Budapest – Ők is kellettek a remek hangulathoz.

Rengeteg hírben kellett foglalkozni a Fradi-Loki meccsel. Mint jeleztük, jó volt a mérkőzés, eszméletlen hangulattal, mint már írtuk, minden stadionba olyan atmoszférát kívánunk, mint amilyen szombaton volt a Groupamában. Volt balhé is, ennek a fejleményeiről is rendszeresen beszámoltunk, akárcsak a csodálatos szurkolói koreográfiákról, illetve a Fradi, a Fradi Tábor és a rendőrség közleményeiről is.

 

 

A Loki Tábor teljesítménye azonban nemcsak az nb1.hu-n, hanem más médiumokban is a háttérbe szorult.

 

 

Pedig a tagjai minden elismerést megérdemelnek, ők is kellettek a jó hangulathoz, nem elfeledve azt, hogy a 18 ezerrel több fradista nyilván hangosabb volt. Viszont sokan voltak a debreceniek is, akik az előkészületeik során a netet és a város nevezetességeit is fölhasználták a mozgósításukhoz.

 

 

A debrecenieket is lehetett ám bőven hallani, kétgólos hátrányban és akkor is, amikor a fradistákról és a budapestiekről is elmondták a véleményüket. Ez az a véleménynyilvánítása formula, ami, bár piszkálja a célpont idegeit, mégis mindenki – aki focizik, klubot vezet vagy szurkoló – egyetért azzal, hogy létező jelenség, mert úgy gondolják a legtöbben, ez még belefér, mert a kezdetektől fogva része a szurkolói szubkultúrának és így a labdarúgásnak is.

 

 

A debreceniek tehát végig bíztatták kedvenceiket, hátrányban is (!), nem rajtuk múlt, hogy a kedvenceik vereséget szenvedtek.

 

Ők viszont ezúttal sem vallottak szégyent!

Íme, a Fradi Tábor közleménye – két késsel szúrt a támadó – NB1.hu

Két késsel támadt a Fradi-Lokin

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC