NB2 logó
NB3 logó
Amadou MoutariFerencvárosátigazolási hírek

Igaznak bizonyult a pletyka, Oroszországból igazolt a Fradi

NB1.hu - 2017. január 25. szerda 11:42
Budapest – Dzsudzsák Balázs egykori klubjából erősítettek.
Kép forrása: fradi.hu
Az FTC szerződést kötött a nigeri válogatott középpályással, Amadou Moutarival – közölte a zöld-fehér klub hivatalos honlapja.
 
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Fradi az orosz piacon nézett szét egy gyors játékos után kutatva. Úgy tűnik megtalálták, akit kerestek.
 
Amadou Moutari 1994. január 19-én született a nigeri Arlitban. Felnőtt pályafutását 2011-ben kezdte meg szülővárosa csapatában, a nigeri élvonalban szereplő Akokana FC színeiben. Játékával hamar felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy egy szezont követően sikerült Európába igazolnia. A Le Mans szemelte ki magának, amelynek B csapatában 2012 és 2014 között öt mérkőzésen szerepelt.
 
 
Moutari eközben bekerült a nigeri válogatottba is, ahol 2012 óta 21 mérkőzésen lépett pályára, debütáló évében játszott az Afrikai Nemzetek Kupáján is.
 
 
A középpályás 2014-ben nem csak klubot, de országot is váltott, a Metallurg Donyeck játékosa lett. Innen azonban hamar továbbállt legutóbbi klubjába, az Anzsi Mahacskalába. Itt jött el számára az igazi áttörés, nem egészen két szezon alatt 52 találkozón szerepelt, és 6 gólt szerzett.
 
 
A Ferencváros új szerzeménye jobblábas, posztját tekintve bal oldali középpályás, de a másik oldalon, valamint feljebb tolva, jobbszélsőként is bevethető.
 
 

Cikk hozzászólások száma: 17

Szólj hozzá Te is!
NB2
A 31. forduló programja

A 31. forduló programja

Magyarország - Idegenben a "nagyok"!
Így várja a gyirmóti tréner a Csaba elleni rangadót - videó

Így várja a gyirmóti tréner a Csaba elleni rangadót - videó

Gyirmót - Szepessy László fogalmazta meg a várakozását.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Fekete leves
KERINGER ZSOLT
„Rémálom”
TABELLA
1Ferencvárosi TC55
2Videoton FC55
3DVSC37
4Újpest FC37
5Budapest Honvéd36
6Paksi FC35
7Swietelski Haladás30
8DVTK30
9Puskás Akadémia FC30
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő27
11Mezőkövesd Zsóry FC27
12Vasas FC26
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!