NB2 logó
NB3 logó
videós tartalomGeorge F. HemingwayBp. HonvédKispestmagyar átigazolási hírek

Hemingway elmondta, hogy két távozó lesz a héten

NB1.hu - 2017. január 09. hétfõ 10:07
Budapest – A honvéd tulajdonosa sem jelölné Strockot az év edzői közé.

 

A Budapest Honvéd labdarúgói az NB I tabellájának második helyére lépve mentek téli szünetre, s azóta azt is bejelentették, hogy felépülhet az új, nyolcezres Bozsik Stadion.

 

George F. Hemingway a Bp. Honvéd tulajdonosa volt Szombathy Pál vendége a Digi Sport Reggeli start című napindító műsorában. Beszélt a felkészülésről, játékospiacról, a klubstratégiáról, és a tavaszi célokról.

 

 „A szezon elején az volt a tervünk, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzünk. Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van, sok szerethető, tehetséges játékossal.

 

A Bp. Honvéd is új stadiont fog kapni a közeljövőben, de egyelőre nem biztos, hogy ősszel elkezdődnek az építkezési munkálatok, így még az sincs megtervezve, hogy melyik stadionba költözik arra az időre a kispesti csapat.

 

„Még nem tudjuk hová megyünk. Van két-három lehetőség – nem csak budapesti –, majd mérlegeljük. Nyilván az anyagiakon múlik.”

 

Hemingway a játékvezetőkről is elmondta a véleményét, de a Ferencváros konfliktusába nem kívánt belefolyni.

 

„A játékvezetőkkel csak akkor szabad foglalkozni, ha siralmas teljesítményt nyújtanak. Ami esetünkben, ebben az évben ilyen nem volt. Az élvonalbeli játékvezetők színvonala nagyon magas. Van itthon öt-hat olyan bíró, aki magyar és nemzetközi szinten is a csúcson van. Szabó Zsolt, Kassai Viktor, vagy éppen Vad II István is olyan magas szintű játékvezetők, hogy ha olykor egyet hibáznak is, akkor is szívesen látom őket a stadionban. A probléma abból az, hogy van két-három olyan játékvezető is, akiknek nem az élvonalban kéne vezetnie. Azt támogatnám, hogy a klubok egy-két bíróról le tudjanak iratkozni, de ennek nem személyes okai vannak. Egyszerűen vannak, akik nem szerencsések egy-egy csapattal. Miért kell szenvednie?”

 

A Honvéd fiatal játékosai kelendők a játékospiacon. Botka Endrét a Ferencváros szívesen szerződtetné.

 

„Nem szeretnék neveket említeni, de úgy gondolom, hogy két játékosunk fog távozni, és kettő fog érkezni. Ez még ezen a héten el fog dőlni. A csapat semmilyen körülmények között nem fog gyengülni.”

 

George F. Hemingway szót ejtett a bajnoki versenyfutásról.

 

„A Ferencváros, a Videoton és a Vasas is nagyon jó eredményekkel rendelkezik, és mi is ott vagyunk. Az első három-négy mérkőzés után eldől, kinek van reális esélye arra, hogy a topon legyen. Úgy fogalmaznék, hogy ugyanakkora esélyünk van, mint a többi csapatnak.”

 

Végezetül elmondta a véleményét arról, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége nem jelölte Bernd Storckot az év edzői közé.

 

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Szomorú vasárnap
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC20
2Ferencvárosi TC16
3Budapest Honvéd15
4DVSC14
5Puskás Akadémia FC14
6Vasas FC13
7DVTK12
8Újpest FC10
9Paksi FC10
10Swietelski Haladás9
11Mezőkövesd Zsóry FC8
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!