nb1.hu

Hemingway dátumokat mondott a Honvéd épülő stadionjával kapcsolatban

Budapest – Nem semmi, milyen csapattal verték a Halit.

Magyar, lehetőleg saját nevelésű labdarúgókkal célozzák meg a nemzetközi kupaszereplést Kispesten – mondta George F. Hemingway, aki az M1 Ma Este című műsorában többek között beszélt az U19-es csapat BL-szerepléséről, az épülő utánpótlás-centrumról, valamint az új stadionról is.

 

A hétvégén hat húsz éven aluli labdarúgóval a kezdőjében verte a Haladást a Honvéd gárdája, amelynek U19-es csapata – a nagyokhoz hasonlóan – bajnoki címmel zárta az előző szezont, így indulhatott az idei UEFA Ifjúsági Ligában, azaz az ifi BL-ben.

 

A kispestiek tulajdonosa, George F. Hemingway az M1 Ma Este című műsorában elmondta, üdvözítőnek tartja ezt az utat, amelyről nem kíván letérni annak ellenére, hogy nyomás alatt, eredménykényszerben van csapata.

 

Friss képek a Vasas épülő stadionjáról – NB1.hu

Friss képek a Vasas épülő stadionjáról

A klubelnök szerint egyébként ez nem egyedülálló, hiszen például a Fraditól vagy a Viditől is elvárják az eredményeket, viszont a két említett csapat olyan anyagi helyzetben van, hogy megengedheti magának, hogy légiósokat igazoljon. „Mi máshogy működünk, mi magyar játékosokkal szeretnénk elérni ezt a célt” – mondta a nemzetközi kupaszereplésről Hemingway.

 

Hogy járható ez az út, azt az is mutatja, hogy az U19-es csapat 2-2-es odavágót követően szerdán az ifjúsági Bajnokok Ligájában lép pályára a montenegrói Sutjeska Niksic ellen. Hemingway bizakodó a továbbjutást illetően, hiszen a kispestieknél rengeteg nemzetközi meccset játszanak a fiatalok, akik érzik a tét súlyát.

 

„A tempó más, az iram más. Játékosmegfigyelők jönnek, nézik őket nemzetközi szinten is, úgyhogy szerintem minden játékos érzi, hogy ez egy nagyon fontos dolog” – mondta. Az üzletember azt is hozzátette, az ifi BL lebonyolítása más, mint a felnőttek mezőnyében. Itt nincsen csoportkör, egyenes kieséses rendszerben dől el a továbbjutás, így még kevesebb a hibázási lehetőség.

 

Hemingway beszámolt, nemrégiben meglátogatta a Honvéd épülő utánpótlásnevelési-centrumát, amelyben többek között helyet kap nyolc pálya, iskola és kollégium is. A komplexum várhatóan 2018 első negyedévében lesz kész, mikor pedig az elkészült, belefognak a stadionépítésbe.

 

A Honvéd szerdán 17 órakor, a Bozsik Stadionban a montenegrói Sutjeska Niksic ellen játszik az UEFA Ifjúsági Ligában. A mérkőzés ingyenesen megtekinthető.

Így készülnek a szerdai BL-meccsre a kispestiek – NB1.hu

BL-meccs lesz Kispesten

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC