NB2 logó
NB3 logó
NB IOTP Bank Liga2.fordulóPaksVideoton

Ellentétes félidők Pakson, a Vidi megint nem nyert

Hegedűs Gábor - 2016. július 24. vasárnap 19:49
Paks – Feczesin góljára jött válasz, Henning Berg együttese két meccs után egy pontos.
Kép forrása: vidi.hu

A Paks a Debrecen elleni idegenbeli döntetlennel, míg a Videoton a DVTK ellenében Felcsúton meglepő vereséggel kezdte a szezont, így egyértelműen a székesfehérvári csapaton volt a nagyobb nyomás a 2. fordulóban rendezendő mérkőzést megelőzően.

 

A Vidi ennek megfelelően játszott az első félidőben, egyértelműen irányított a játék a tavalyi ezüstérmes. Már a mérkőzés elején vezetést szerezhetett volna a Vidi, ám Feczesin közeli lövésénél még Kemenes hatalmas bravúrral védeni tudott.

 

Ezt követően a Paks is éledezni kezdett, Kovácsiknak is kellett védést bemutatnia, ám hiába jöttek a próbálkozások, nem sikerült a hazai csapatnak sem megszereznie a vezetést. Ám nem sokáig tartott az atomvárosi gárda fellángolása, ugyanis a 26. percben Feczesin Róbert gyönyörű góllal szerzett vezetést a vendég együttesnek.

 

Nem sokkal később Feczesin meglőhette volna a második gólját, ám a kiválóan játszó Dank Lazovics passzát követően a kapufát találta ela székesfehérváriak támadója, így maradt a félidőre az egygólos vendég vezetés.

 

A második félidőben sokkal támadóbban lépett pályára a Paks, mint tette azt az első félidőben, amelynek hamar meg is lett az eredménye. Az 52. percben Haraszti Zsolt szabadrúgását követően Gévay Zsolt bevetődve fejelt a léc alá közelről, kiegyenlítve az eredményt.

 

Sokat mondó, hogy ezt követően sem tudott igazából fölénybe kerülni a Vidi, olyannyira nem, hogy a 70. percben szögletet követően kellett először labdához érnie Kemenes Szabolcsnak, míg a Paks több szép támadást vezetett.

 

A hátralévő időben már egyik csapat sem tudott gólt szerezni, de igazából váltani sem a játékán, így 1-1-es döntetlen született Pakson, ami egyben azt is jelenti, hogy mindkét csapat győzelem nélkül áll két fordulót követően, amely egyértelműen a Vidinél nagyobb csalódás.

 

Paks–Videoton 1–1 (0–1). Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható!

 

 

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Szomorú vasárnap
KERINGER ZSOLT
Már csak a válogatott
TABELLA
1Videoton FC21
2Ferencvárosi TC19
3DVSC17
4Budapest Honvéd16
5Puskás Akadémia FC14
6Vasas FC13
7Újpest FC13
8Paksi FC13
9DVTK12
10Swietelski Haladás9
11Mezőkövesd Zsóry FC8
12Balmaz Kamilla Gyógyfürdő6
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!