nb1.hu

Durván megcsappanna a Vasas játékosok fizetése a kieséssel

Budapest - A klub ügyvezetője tudja, mivel kell motiválni.

A Vasas honlapja közölt interjút Vancsa Miklóssal. A klub ügyvezetője főként csapata kiesés elleni harcával kapcsolatban fejtette ki a véleményét a klub honlapjának, ebből közlünk részleteket.
 
"Még tizenkét mérkőzés van hátra a bajnokságból, ebből hét hazai, azt gondolom, hogy korai lenne feladni a bennmaradás esélyét. Remélem, a fiúk is így gondolják, szinte mindenki lenyilatkozta labdarúgóink közül, hogy az élvonalban a helyünk. Ezt már hallottuk, lehet bizonyítani. Ugyanezek a fiúk korábban sok örömet szereztek nekünk, higgyünk bennük. Igen, sajnos sok a sérült, mondhatnám, hogy pechszéria és csak remélni tudom, hogy nem mélyebb okai vannak. A keret nem túl bő, de elegendő. A "büntetésükről" mindegyikük szerződése rendelkezik. A kiutat abban látom, hogy minden srácunk legyen férfi a pályán, ha pedig nem, akkor ne vegyen fel többé Vasas-mezt."
 
"Ha az nem elegendő motiváció a játékosaink számára, hogy az NB II-ben igencsak megcsappan a pénzük – nemcsak a prémiumra gondolok – akkor itt már a „piócás ember” sem segít. A viccet félretéve, az NB II-ben a szerződésük szerint a fizetésük és egyéb jövedelmeik jócskán lecsökkennének. Minden játékosunk szerződése rendelkezik olyan kitétellel, amiket érvényesíteni fogunk, ha kell, de ezekről nem beszélhetek, mert köt a titoktartás. Legyen elegendő annyi és higgye el mindenki: nem járnának jól a játékosaink, ha kiesnénk."
 
"A fiataloknak nem jár le nyáron a szerződésük. Akikkel elégedettek leszünk, azokkal hosszabbítunk idejében, akikkel nem, azokat nem fogjuk siratni. Aki számít, azokkal beszéltem már erről. A külföldi focistáinknak elmondtam, hogy saját maguk tehetnek arról, hogy meghosszabbítsuk a szerződésüket, hiszen NB II-ben nem játszhat légiós. Nem szeretnénk kiesni, ami tőlem telik meg fogom tenni, szépen, vagy csúnyán, az eszköz nem érdekel, meg az sem, hogy ki fog ezért szeretni vagy sem.  Hogy mit lehetne még tenni ebben a helyzetben? A versenyhelyzet megteremtése érdekében egy-egy esetben a kispadra ültetés – esetleg oda sem – jótékony pedagógiai eszközként szokott hatni."
 

Itt folytatja a Reallal összeboronált Kane – NB1.hu

Pont kerül az ügy végére.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC