nb1.hu

Doll örül az MLSZ döntésének, a fiatalokat kritizálta

Budapest - A Fradi edzője Gerát és Bödét hozta fel példának.

Thomas Doll pozitív fejleménynek tartja, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség eltörölte az úgynevezett „fiatalszabályt".
 
Az MLSZ keddi elnökségi ülésén elfogadta a klubok új ösztönzési rendszerét, amelynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll. „A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki” – olvasható az MLSZ honlapján
 
Az MLSZ vezető testülete úgy ítélte meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató, úgynevezett „fiatalszabály” jó irányba tett lépés volt, de az élvonalban nem minden profi klub számára jelentett valódi ösztönzést. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy a minőségi utánpótlás-nevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.
 
„Végre eltörölték! Nem értettem egyet ezzel a szabállyal – nyilatkozta a Ferencváros német vezetőedzője az M4 Sportnak. – Egy játékos ne azért játsszon, mert fiatal, hanem azért, mert tehetséges és keményen dolgozik a sikeréért. Én úgy nőttem fel, hogy azok a labdarúgók kaptak szerepet, akik a legjobb formában voltak, a legjobb játékosok voltak. Nem számít, hogy ki hány éves, erre nagyon jó példa Gera Zoltán. Amikor visszatért a Ferencvároshoz, 35 éves volt, mégis kétszer megválasztották az év legjobb labdarúgójának. Gondoljanak csak bele! Ha nekünk van egy 19 éves középpályásunk, és őt kell játszatnunk azért, hogy a szövetségtől pénzt kapjunk, akkor egy fantasztikus játékost, például Gerát kellene kihagynunk. Vagy ott van Böde Dániel is. Mi van akkor, ha a Fradiban két 19 éves játékos van, egy csatár és egy középpályás? Akkor hagyjuk ki Gera Zoltánt és Bödét a keretből? Majd egy hét múlva válogatott szünet van, ahova úgy mennének el, hogy a bajnokságban nem játszanak. Hogyan lehetne ez lehetséges? Akiknek megvan a lehetőségük, hogy felhúzzák a címeres mezt, azoknak hétről hétre játszaniuk kell, hiszen ők az adott ország legjobbjai. Ha valaki jó, akkor játszani fog, nem a padon ülni egy szabály miatt.”
 
Thomas Doll hozzátette, hogy ugyan értette a Magyar Labdarúgó Szövetség eddigi szabályozásának miértjét, de szerinte a fiatalokat más módszerrel kellene helyzetbe hozni. „Ők lehetőséget szerettek volna adni a fiataloknak is. Azonban nem is olyan régen voltam egy utánpótlás-válogatott meccsen, ahol néhány labdarúgó csak sétálgatott a pályán és nem is küzdött. Ebben az a szomorú, hogy ők válogatottak. Csalódott voltam, amikor ezt észleltem. Ha ezen változtatni szeretnénk, akkor nagyobb nyomást kell rájuk tenni és hajtani kell őket. Harcolniuk kell azért, hogy egy fényes karriert fussanak be. A magyarok mentalitása pár évvel ezelőtt sokkal jobb volt, mint most, azonban én bízom abban, hogy ez egy napon visszatér majd. Ha ez eljön, akkor lesz rá lehetőségünk, hogy ebben a csodálatos országban újra magasabb szintre emeljük a futballt, és ebben ennek a szabálynak az eltörlése is segít.”
 

MK: eldőlt a Mezőkövesd és a Békécsaba párharca – NB1.hu

Mezőkövesd – Egy mérkőzés után borítékolni lehet a továbbjutót.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC