nb1.hu

Doll nem a felkészítést, a játékosokat hibáztatja

Budapest - Ugyanaz a probléma, mint a korábbi kupabúcsúk alatt.

A Ferencváros hiába vezetett a DVTK ellen, 2–1-es vereséget szenvedett, ezzel esélyt adva a Videotonnak, hogy pontszámban beérje a zöld-fehéreket.
 
A mérkőzést Thomas Doll értékelte a klub honlapjának:
 
"Gratulálok a Diósgyőrnek a megérdemelt győzelméhez. Nagyon csalódott vagyok a mai teljesítményünk miatt, mivel novemberben a Haladás ellen már volt hasonló. Ha nem megyünk bele a párharcokba, nincs meg a megfelelő hozzáállás, akkor Magyarországon is nehéz mérkőzést nyerni. Leginkább azért vagyok csalódott, mert szeretnék fejlődést látni azokon a mérkőzéseken, amikor az ellenfél agresszívan lép fel, ahogy az a nemzetközi meccseken is jellemző. Sokan elbújtak, a 16-os környékén ezen a talajon nem harcoltunk ki egyetlen szabadrúgást sem. A Partizani, Zeljeznicar ellen is hasonló volt a helyzet, és ez újra meg újra megismétlődik. Már beszéltem a csapattal, ez egyszerűen kevés, amit néhányan nyújtottak, különösen, ami a párharcokat illeti. Tíz perc után vezettünk, mégis kiadtuk a kezünkből a mérkőzést. Egyetlen játékos sem tudott nyugalmat vinni a játékba. Nehéz volt a talaj, kemény volt a talaj, a felső réteg viszont csúszott. Hektikus mérkőzés volt, sok hosszú labdát láttunk, a véletlenre bíztunk dolgokat. Nem lepett meg a Diósgyőr második félidei játéka, de ilyenkor kellene egy olyan játékos a pályán, aki jól kombinál, segíti a jó támadásépítést. Sok volt a futás, a lökdösődés, de nem voltak szépen felépített támadások. Az első félidőben 11 szöglet volt ellenünk, 5-6 oldalsó szabadrúgás. Mi a helyzetünket kihasználtuk, de nem voltunk igazán mérkőzésben. És most így utazhatunk haza három órát. Nagyon sok dolgunk van még, és ha a bajnokságról beszélünk, abba rengeteget kell befektetni, és ma semmit sem fektettünk bele. Természetesen felkészítjük a játékosainkat, ismerjük az ellenfeleinket. De ha egyik vagy másik játékos úgy dönt, hogy nem megy el a fájdalomküszöbig, arra a játékosra nehéz hatni. Az alapos felkészítés megvolt, de jelen kell lenni a pályán is. Nagyszerű támogatást kaptunk, sok szurkoló jött Budapestről, plusz erőt kellett volna, hogy felszabadítson, hogy az ő hazaútjukat boldoggá tegyük, ez azonban nem sikerült. De fel fogunk állni!"
 

Három perc alatt fordított a Diósgyőr a Fradi ellen – NB1.hu

DVTK-Fradi 2-1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC