nb1.hu

Brutális koreográfiával készülnek Puskás miatt az ultrák

Magyarország – Nemcsak a klub, hanem a szurkolók is ápolják az emléket.

Holnap lenne 90 éves Puskás Ferenc, minden idők valaha volt legjobb, legismertebb magyar labdarúgója. Mi sem természetesebb tehát, hogy a Száguldó Őrnagy magyar klubja, a Budapest Honvéd most is mindent megtesz annak érdekében, hogy méltóképpen ápolja az ikon emlékét. Ám mint cikkünkből kiderül, nemcsak a klub, hanem a szurkolók is kiemelten készülnek.

 

„1927. április elsején született Puskás Ferenc, mindannyiunk Öcsi bácsija, minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, világszerte a mai napig az egyik legismertebb magyar. Ez alkalomból a Budapest Honvéd FC – FTC rangadón megemlékezést tartunk, és az első 500 szurkolónk egy pólót kap ajándékba. Az akció kizárólag a megvásárolt jeggyel és bérlettel érkező szurkolóinkra érvényes, az ingyenes jegyekre és bérletekre nem. A rangadó előtt egy órával közösen koszorúzást tartunk a Bozsik Stadion bejáratánál található Puskás Ferenc emléktáblánál. Továbbá a mérkőzés félidejében emlékezünk meg klubunk legendájáról, George F. Hemingway, klubunk tulajdonosa tart majd ünnepi beszédet.„ – áll a klub közleményében.

 

Virtuálisan népszerűbb az NB I – NB1.hu

Virtuálisan népszerűbb az NB I

Az nb1.hu információi szerint egyébként a találkozóra már több, mint 3000 jegy kelt el elővételben, és ha minden igaz, a hazai ultrák szektora ismét megtelik majd. Úgy tudjuk, a hazai fanatikusok elementáris koreográfiával készülnek majd emléket majd állítani a kispesti, és persze a magyar labdarúgás legnagyobb csillagának az emléke előtt.

 

Az ultrák szektorának egyébként elkészült a hangosítása, a két mikrofonnak köszönhetően két előénekes is tudja mostantól irányítani a szurkolást. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC