nb1.hu

A jelek szerint feleslegesen riogatja a sajtó a Vasas-szurkolókat

Budapest – Kapósak a játékosaik, de inkább hármat igazolnának.

Parádésan szerepelt a Vasas az ősszel, a tavaly majdnem kiesett gárda az utolsó őszi fordulóig vezette a bajnokságot, végül a harmadik helyen telelhet. A gárda tele van tehetséges, magyar játékosokkal, akik válogatottak is lettek, így evidens, hogy az ifjú titánok menedzserek és külföldi klubok érdeklődéseit is felkeltették.

 

A legutóbbi, legtutibb hír az volt az piros-kékekkel kapcsolatban, hogy Berecz Zsombor a német Dynamo Dresden csapatához távozhat. Lehet, hogy ez egyszer majd bekövetkezik, csak éppen nem most. Az nb1.hu több forrásból (mi nem állítjuk, hogy németből vagy más külföldiből) is úgy értesült, hogy a Vasas vezetői még csak ajánlatot sem kaptak a középpályásért. De ha kaptak volna, akkor sem engednék el Bereczet, mint ahogy egyetlen játékosukat sem fogják a télen.

 

Az nb1.hu úgy tudja: Jámbor János tulajdonos még a nyáron megígérte, ha a gárda a tűz közelében lesz, együtt tartja a keretet és három minőségi játékost is igazol, hogy a gárda bajnok lehessen.

 

Az nb1.hu értesülései szerint az első két kiszemelt Bacsa Patrik és Kemenes Szabolcs.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC