nb1.hu

A Fradi már tárgyal az új igazolásairól

Budapest – Három játékosnak jár majd le a kölcsönszerződése.

Máté Csaba, a Fradi másodedzője a gárda csütörtöki sajtóbeszélgetésén többek között arról is beszélt, hogy nagy mozgásra számít a nyáron.

 

 „Mindenképpen jobb periódusban vagyunk az elmúlt időszakban, kijjebb vagyunk a gödörből, de azt pontosan meghatározni, hogy mikor van az ember kint, meg egy kicsit még bent, ezt majd a végelszámolásnál kell szerintem – idézi Máté Csabát az ulloi129 szurkolói portál. – Az tény és való, hogy az elmúlt mérkőzéseken a mutatott játék és az eredményesség is biztató, jó futballal, szép gólokkal arattunk magabiztos győzelmeket, amelyeket nem kell megmagyarázni. Ezt a sorozatot folytathatjuk most. Az, hogy volt három jó meccsünk, az nem jelenti azt, hogy ki lehet engedni egy kicsit. A jövőt illetően vannak terveink, már tárgyalásban állunk játékosokkal. Nem egyszerű a dolog, korán kezdődik a bajnokság és a nemzetközi selejtezők, ezért az átigazolásokban korán kell dönteni, a futballisták pedig nem szeretnek hamar határozni, mert úgy érzik, van idejük augusztus végéig. Ezt a játékot kell úgy játszani, hogy a júniusi kezdésre mindenki itt legyen a felkészülés elején, ne pedig az legyen, hogy valaki két-három héttel később esik be, ami miatt nem tudunk vele számolni. A feladat, hogy sikerüljön meggyőzni a kiszemelteket arról, hogy itt akarjanak lenni a Ferencvárosban. Sajnos nem egy poszt van, amelyen vannak kölcsönjátékosaink, akik nagy valószínűséggel visszatérnek a klubjukhoz, a lejáró szerződésűekkel is megy még az alkudozás. Úgy érzem, hogy a télhez hasonlóan nagyobb mozgás lesz.”

 

Máté nem fejtette ki, hogy kikre gondol pontosan, de az tény, hogy Kleinheisler László (Werder Bremen), Rju Szung Vu (Leverkusen) és Marco Djuricin (Red Bull Salzburg) kölcsönszerződése is lejár a nyáron a Fradinál – tette hozzá az nso.hu.

Ezért legyen bajnok a Honvéd vagy a Videoton – NB1.hu

Ezért legyen bajnok a Honvéd vagy a Videoton

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC