nb1.hu

Visszatérhet-e Ronaldo a "tavalyi BL-döntőre"?

Torino - HIányzók és nagy veszélyben lévők a Juvénél.

A labdarúgó Bajnokok Ligájában már a keddi negyeddöntőben találkozik egymással Torinóban az elmúlt szezon két döntőse, a címvédő Real Madrid és a Juventus.
 
A két csapat eddig 19-szer került szembe egymással a legrangosabb európai kupasorozatban, kilenc spanyol siker mellett nyolcszor az olaszok ünnepelhettek, és volt két döntetlen is. A két döntős összecsapásukon a madridiak diadalmaskodtak: a Real 1998-ban Predrag Mijatovic góljával nyert, tavaly pedig 4-1-re diadalmaskodott, Cristiano Ronaldo kétszer is betalált Cardiffban. Érdekes ugyanakkor, hogy a két csapat legutóbbi négy oda-visszavágós párharcából – köztük a 2015-ös elődöntőből – a Juventus került ki győztesen.
 
Utóbbi öt Real elleni hazai mérkőzésén a Juve 2,5-ös gólátlaggal büszkélkedhet, a madridiaknak viszont az elmúlt 21 találkozójukból 20-on ugyanennyi az átlaguk a riválisaik ellen.
 
A torinóiak minden sorozatot beleértve 25 találkozó óta veretlenek, legutóbb november 19-én kaptak ki. Ezúttal Miralem Pjanic és Medhi Benatia biztosan hiányozni fog soraikból eltiltás miatt, míg Giorgio Chiellini, Alex Sandro és Rodrigo Bentancur egy-egy sárga lapra van attól, hogy kihagyja a visszavágót. A horvát gólzsák, Mario Mandzukic valószínűleg sérülés miatt nem állhat Massimiliano Allegri vezetőedző rendelkezésére.
 
A címvédő Real Madridnál szombaton Cristiano Ronaldo, Marcelo, Isco, Dani Carvajal, Toni Kroos és Sergio Ramos sem lépett pályára a Las Palmas elleni 3-0-s győzelem alkalmával, így kipihenten utazhatnak Olaszországba. Nachót ugyanakkor combproblémák miatt le kellett cserélni az első félidőben, így az ő játéka erősen kérdéses.

Első randija lesz a Bayern Münchennek – NB1.hu

Első randija lesz a Bayern Münchennek

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC