nb1.hu

Újrajátszatnák a Barca-PSG-t!

Zürich - Az UEFA azonnal reagált a kezdeményezésre.

Óriási indulatokat kavart a Barcelona-Paris Saint-Germain BL-nyolcaddöntő visszavágója, melyen a katalánok 6-1-re legyőzték a francia együttest és bejutottak a negyeddöntőbe. A találkozó játékvezetője, a török Deniz Aytekin a mérkőzés után kapott hideget-meleget, az egyik PSG-szurkoló pedig petíciót indított, melynek célja, hogy játsszák újra az ominózus mérkőzést – jelezte az m4sport.hu.
 
A párizsi szurkolókat ugyanis nem hagyja nyugodni, hogy a mérkőzést vezető Deniz Aytekin véleményük szerint kétes ítéletekkel sújtotta együttesüket. A PSG-drukkerek azt nehezményezték, hogy a török bíró sem Busquets, sem Mascherano kezezéséért, sem pedig Ángel Di María esésénél nem ítélt büntetőt – utóbbi esetről maga Javier Mascherano azt mondta, hogy szabálytalankodott honfitársával szemben, aki azonban nem ezért hagyta ki a helyzetet, lévén, hogy még előtte elcsúszott – Unai Emery csapatának, míg a Barcelona Neymar buktatásáért, valamint Luis Suárez földre kerülése nyomán is megkapta a tizenegyest. Éppen ezért Luis Melendo Olmedo aláírásokat gyűjt annak érdekében, hogy ismételjék meg a mérkőzést. A petíciót már több mint 200 ezren írták alá.
 
Tovább nőttek Csányi Sándor esélyei – NB1.hu
Az indítvány a Change.org oldalon olvasható, ahol az embereknek módjukban áll több ügyben is állást foglalni, mint például a nők jogai, a bevándorlás kérdése vagy a hátrányos megkülönböztetés. Olmedo szerint a Barcelona-PSG találkozót felül kell vizsgálni, mert „Deniz Aytekin játékvezető ítéletei jelentős mértékben sújtották a Paris Saint-Germaint, míg a Barcelonának előnye származott a döntésekből.”
 
Az UEFA azonban közleményben jelezte: számukra véget ért a mérkőzés, nem kommentálják a játékvezető ténykedését…
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC