nb1.hu

Reakciók a Chelsea bajnoki címéről

London - Conte lett a negyedik, aki aranyat nyert olasz edzőként Angliában.

A Chelsea labdarúgócsapata, története hatodik angol bajnoki elsőségét ünnepelhette, a tegnapi West Bromwich Albion felett aratott 1-0-s győzelmével. Ezzel Conte gárdája bebiztosította a bajnoki aranyat.

Nézzük, hogyan élték meg ezt a sikert a lefújás követően a londoni kékek háza táján.

 

Így értékelt Antonio Conte, a Chelsea olasz menedzsere, a klub honlapjának:

„Fantasztikus érzés bajnoknak lenni, köszönetet szeretnék mondani a játékosaimnak, a stábomnak, a klubnak, akik mindig támogattak engem, ez nagyszerű dolog. Köszönet illeti meg a szurkolóinknak, akik az egész szezonban hihetetlenek voltak. ”

„Csodálatos látni, hogy milyen jó kapcsolatot ápolnak a szurkolóink a játékosokkal és a klubbal.”  – Conte arra utalt, hogy a meccs után a szakember és a játékosok a szurkolótáboruk előtt óriási örömünnepbe kezdtek”. Az olasz tréner így folytatta: „Azt gondolom, együtt csinálunk mindent, ha nyerünk, ha veszítünk. És mindig együtt is vívjuk meg a csatáinkat. Káprázatos érzéseket élek most át. Nagyszerű idény volt ez számunkra. Most fontos, hogy pihenjünk, majd azt követően készülnünk kell az Arsenal elleni FA-kupa-döntőre.”

 

Gary Cahill arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát, először azt reagálta, hogy az arcára van írva, mondta mindezt természetesen széles mosollyal. „Csodálatosan érzem magam. Ez egy különleges pillanat.”  – folytatta az angol válogatott játékos, aki John Terry mellőzése miatt csapatkapitányi feladatkörbe lépett elő.

„Megérdemelten lettünk bajnokok, nagyon keményen dolgoztunk, de megérte, mert mi vagyunk a legjobb csapat.”

John Terryt is meginterjúvolták, akinek gratuláltak az ötödik bajnoki sikeréhez. Nyílt titok, hogy Terry a szezon végén távozik, bekk szerint azért különleges ez az egység, amit ez az együttes alkot, mert fel tudtak állni például az Arsenal és a Liverpool elleni vereségek után és újra összekovácsolódtak. Majd mentek tovább, és zsebelték be a 3 pontokat. A klub legendája szerint ennek volt köszönhető az újabb bajnoki elsőség.

 

Carlo Ancelotti, Roberto Mancini és Claudio Ranieri után Conte a negyedik olasz menedzser, aki bajnok lett az angol bivalyerős pontvadászatban. A Chelsea irányítását tavaly nyáron átvevő szakember előtt csak José Mourinho (Chelsea, 2004–2005), Ancelotti (Chelsea, 2009–2010) és Manuel Pellegrini (Manchester City, 2013–2014) mondhatta el magáról, hogy az első idényében bajnoki címet nyert a Premier Leagueben.

 

A londoni kékek fennállásuk hatodik angol bajnoki diadalát szerezte meg, míg a Premier Leagueben (1992 óta hívják így a kiírást) a 2004–2005-s, a 2005–2006-s, a 2009–2010-s és a 2014–2015-s szezon után ötödször végez az élen.

 

Íme a Premier League ’92-es fennállása óta lévő összes bajnok csapata:

2016/17               Chelsea

2015/16               Leicester City

2014/15               Chelsea

2013/14               Manchester City

2012/13               Manchester United

2011/12               Manchester City

2010/11               Manchester United

2009/10               Chelsea

2008/09               Manchester United

2007/08               Manchester United

2006/07               Manchester United

2005/06               Chelsea

2004/05               Chelsea

2003/04               Arsenal

2002/03               Manchester United

2001/02               Arsenal

2000/01               Manchester United

1999/00               Manchester United

1998/99               Manchester United

1997/98               Arsenal

1996/97               Manchester United

1995/96               Manchester United

1994/95               Blackburn Rovers

1993/94               Manchester United

1992/93               Manchester United

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC