nb1.hu

Pepe: kész tervünk van a győzelemre

A portugál védő mellett a szövetségi kapitány is a gólokra alapoz.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.
 
Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyarok – véleménye szerint – szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés "már veszni látszott" számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.
    
A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.
 

Bernd Storck ezt ígéri a portugálok ellen – NB1.hu

Lovrencsics Gergő szerint a szurkolók támogatása is fontos lesz.

 
Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett: "Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várjam tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok."
    
A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.
    
Nyolc fordulót követően a svájciak százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18) előtt, a harmadik helyen álló magyarok hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben. Amennyiben Dzsudzsák Balázsék pontot veszítenek, biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről.
    
A portugál válogatott várható kezdőcsapata:
Rui Patrício – Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao – Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva – André Silva, Cristiano Ronaldo

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC