nb1.hu

Mkhitaryan és Rooney is kihagyhatja a döntőt

Manchester – Komoly áldozatokkal járt az Európa Liga visszavágó.

 

A Manchester United edzője, Jose Mourinho attól tart, hogy a sérült Wayne Rooney mellett sem Henrikh Mkhitaryan, sem pedig Michael Carrick nem játszhat a Ligakupa döntőjében vasárnap, miután megsérültek a francia Saint-Etiene elleni szerdai összecsapáson. 

Mindketőtt az 1-0-ra megnyert mérkőzésen kellett lecserélni, és most versenyt futnak az idővel, hogy felépüljenek a vasárnapi, Wembley-ben sorra kerülő döntőre.

Mourinho elmondta, meg kell őket vizsgálni, hogy pontosabb képet kapjon róluk. "Szerintem mindketten kiestek. De ezt a saját tapasztalatom alapján mondom, nem orvosi tesztek után, amiket egyébként holnap el kell készítenünk." – nyilatkozta.

Mkhitaryant még az első félidőben váltotta Marcus Rashford, míg Carricket a szünet után helyettesítette Bastian Schweinsteiger. 

"Ha elhagyod a házad, megsebezhetnek, ráadásul nem is tudod hol és mikor történhet meg" – mondta meccs után a portugál. "Ez a következménye annak, hogy sok meccsünk van. De ha valaki kiesik, lehetőséghez jut más. Marouane és Bastian két olyan játékos, akik nem játszottak sokat, de Franciaországban remekül helytálltak."

Kettős győzelemmel a 16 között az MU – videó – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC