nb1.hu

Ezt a pályafutást hagyja maga mögött Xabi Alonso

München – Guardiola szerint labdával ő a legjobb.

 

Bejelentette visszavonulását Xabi Alonso, aki egy nagyszerű karriert tudhat maga mögött. A spanyol játékos számos elismerést, díjat, címet szerzet a pályán, míg a pályán kívül is példaértékűt mutatott. Világbajnoknak, kétszeres BL győztesnek, Szuperkupa győztesnek, német és spanyol bajnoknak is mondhatja magát. Lássuk a karrierjét, és hogy társai mit is gondolnak róla.

 

„A Real Sociedadban és kölcsönben az Eibarban bontogatta a szárnyait, ahol 20 évesen csapatkapitány is volt. A spanyol válogatottban is nagyon fiatalon, mindössze 21 évesen mutatkozott be.  „Nem emlékszem egyetlen egy korábbi fiatal játékosra sem, aki ilyen nagy benyomással lett volna a csapatra. Úgy tűnt, hogy mindenki jobban játszik, amikor ő a pályán van. „- John Toshack, az edző, aki alatt bemutatkozhatott a La Ligában.

 

Majd honfitársa, Rafa Benitez vitte a Liverpoolban, ahol akkoriban olyan játékosok voltak, mint Mascherano vagy éppen Gerrard. A bemutatkozó szezonjában meg is nyerte a csapat vele a Bajnokok Ligáját, majd a spanyolokkal 2008-ban Eb-t is nyert, amíg a Vörösöknél volt.

 

„Tisztán látszott az első edzés után 2004 augusztusában, hogy Alonso beleillik a csapatba. Ő volt a legjobb középső középpályás, akivel valaha együtt játszottam. Játszunk el a gondolattal, ha egy nap én leszek a Liverpool menedzsere tudom, ki lenne a segítőm: Xabi Alonso, vagy Jamie Carragher.”- Steven Gerrard.

 

Megéltem. Imádtam! Visszavonul a világbajnok spanyol

Vissza Spanyolországba, ugyanis a Real Madrid vette meg 35 millió fontért 2009 augusztusában, ahol kiteljesedett és nyilvánvalóvá vált, hogy generációjának az egyik legjobbja. Ismét Bajnokok Ligáját nyert, számos egyéb hazai trófea mellett.

 

„Xabi Alonso olyan, mint egy metronóm, akinek a stílusa Xavi Herndezére hajaz. Biztos vagyok benne, hogy amikor szögre akasztja a stoplist, nagyszerű edző lesz belőle. Guardiolára emlékeztet még, amikor játékos volt. A pályán már az edző szerepét játssza el.”- José Mourinho, aki Alonso edzője volt 2010 és 2013 között.

 

Irány Németország! Guardiola hívó szavára 2014 nyarán 10 millióért 33 évesen belevág a Bajor kalandba.

 

„Ha azért igazoltuk őt, hogy igazodjunk az ellenfelekhez, akkor felejtsük is el őt. A legrosszabb játékos lenne a világon. Azért igazoltuk, hogy domináljunk a meccseken, ha egyszer nála van a labda, ő a legjobb játékos.” – Josep Guardiola, aki az első két Bayernes szezonjában volt az edzője.

 

Nagy László

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC