nb1.hu

Újabb ellenfele ismert a magyar válogatottnak

Budapest – Az összecsapásra ráadásul hazai pályán kerül sor.

Hivatalossá vált, hogy a magyar labdarúgó-válogatott június 5-én az oroszok ellen játssza következő hazai mérkőzését a Groupama Arénában – adta hírül az mlsz.hu.

 

Bernd Storck együttese március 25-én Portugáliában lép pályára világbajnoki selejtezőn, majd június 9-én Andorrában folytatja szereplését a sorozatban. A két találkozó közé, június 5-re egy hazai felkészülési mérkőzés is bekerült a programba, ekkor az oroszokat fogadják a mieink a Groupama Arénában.

 

NB III: az MLSZ kizárta a legendás csapatot a bajnokságból – NB3.hu

Az orosz válogatott jelenleg a 61. a világranglistán, de a helyezése csalóka, mert a következő világbajnokság házigazdájaként nem kellett tétmeccseket játszania az ősszel, így ebben az időszakban nem volt lehetősége annyi ranglistapontot gyűjteni, mint a többi gárdának.

 

Az orosz együttes részt vett a legutóbbi négy Európa-bajnokságon, valamint az előző világbajnokságon, és rendezőként biztos a helye a jövő évi vb-n is.

 

Kerület-Puskás Akadémia: Hypós Feri, a lilák, a Kenő és a verekedések – NB1.hu

A tavaly augusztusban kinevezett szövetségi kapitány, Sztanyiszlav Csercseszov csapatának minden tagja az orosz Premjer-Ligában játszik, a bővebb keretben sem nagyon találunk légiósokat. Az orosz klubok közül ebben az az idényben a CSZKA Moszkva és a selejtezőben az Ajaxot búcsúztató Rosztov szerepelt a Bajnokok Ligájában, utóbbi együttes, valamint a Krasznodar még áll az Európa-ligában. A válogatott legismertebb játékosai közé olyan remek futballistákat sorolhatunk, mint Igor Akinfejev, Jurij Zsirkov, Alekszandr Kokorin vagy a csapatkapitány, a 101-szeres válogatott Vaszilij Berezuckij.

 

A magyar és az orosz válogatott a Szovjetunió szétesése óta négy meccset játszott egymás ellen, egy döntetlen és három vereség a mérlegünk. Legutóbb 2014 novemberében – ugyancsak felkészülési mérkőzésen – járt nálunk az orosz válogatott, akkor Dárdai Pál együttese 2–1-es vereséget szenvedett a Groupama Arénában.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSEI

Március 25. (szombat), 20.45: Portugália–Magyarország (világbajnoki selejtező)

Június 5. (hétfő): Magyarország–Oroszország (felkészülési mérkőzés)

Június 9. (péntek), 20.45: Andorra–Magyarország (világbajnoki selejtező)

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC