nb1.hu

U17: elképesztő, hogyan maradtunk le az Eb-ről

Budapest - Nagy lehetőséget szalasztottunk el.

A magyar férfi U17-es válogatott az Eb-selejtezők elitkörének harmadik mérkőzésén Izrael ellen Vida Kristóf öngóljával 1-0-ás vereséget szenvedett, ezzel nem sikerült kijutnia az Európa-bajnokságra, pedig ahhoz a korábbi eredmények (Románia legyőzése, döntetlen Szlovénia ellen) elég lett volna egy döntetlen is.
 
A mérkőzést végig az izraeli fiatalok irányították, így győzelmük teljesen megérdemelt, még akkor is, ha a három pontot végül egy szerencsétlen öngólnak köszönhetően harcolták ki. A magyar csapat csak az utolsó percekben tett meg igazán mindent, hogy kiharcolják a továbbjutást. Egyszer kifejezetten közel kerültek hozzá a ráadásban, de ennél mindenképpen többet kell nyújtani egy jól játszó ellenféllel szemben.
 
U17-es Eb-selejtező mérkőzés
Magyarország-Izrael 0-1 (0-0)
Gól: Vida Kristóf (öngól 43. perc)
 
A csoport másik mérkőzésén: Románia – Szlovénia 1-2 (0-0)
 
A csoport végeredménye: 1. Szlovénia 7 pont, 2. Izrael 6, 3. Magyarország 4, 4. Románia 0.
 

A szurkolók nem patkányok, az újságírók nem sírásók – Hemingway nem blogolhat többé! – NB1.hu

Megszűnt Hemingway blogja

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC