nb1.hu

Tőlük félnek a lettek, akiknek megvan már a kezdőcsapatuk

Budapest – Sajtótájékoztatót tartottak.

Óvatosan fogalmazott Aleksandrs Starkovs, a lett labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Kaspars Dubra védő is a csütörtöki, magyarok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés előtt.

 

"Sok változás volt nálunk a két csapat tavaly őszi, rigai összecsapása óta, sok fiatal játékos került a nemzeti együttesbe" – mondta a meccs helyszínén, a budapesti Groupama Arénában tartott szerdai sajtótájékoztatón a szakvezető, aki Dzsudzsák Balázst, Szalai Ádámot, és a sérülés miatt csütörtökön nem játszó Gera Zoltánt tartja a legveszélyesebb magyar futballistáknak.

 

Starkovs szerint erős, gyors és technikás a magyar csapat, így nekik akkor lesz esélyük, ha a riválisnál felbomlik a támadás és védekezés egyensúlya. Megjegyezte, a magyarok jó benyomást tettek rá a tavaly nyári Európa-bajnokságon, ugyanakkor a jelenlegi selejtezősorozat nem a számításaik szerint alakult, hiszen reálisan már nekik sincs esélyük kijutni a 2018-as, oroszországi vb-re.

 

"Nemzeti csapatként fontosak a hátralévő vb-selejtezők, de legalább ilyen fontos, hogy fiatal játékosaink felkészüljenek a jövő ősszel rajtoló Eb-selejtezőkre" – válaszolt Starkovs az MTI kérdésére, hogy sereghajtóként milyen motivációval lépnek pályára csütörtökön.

 

Saját szerepéről úgy beszélt, hogy nehéz pillanatban érkezett, de igyekszik minden jót megtartani és ehhez igazítani az elképzeléseit. Annak kifejezetten örül, hogy nincs sérült a keretben, a csapat pedig egységes, és Dubra visszatérése is erőt ad a játékosoknak.

 

A hosszú ideig sérült Kaspars Dubra kifejtette, nem félnek a magyar válogatottól, de tiszteletre méltónak nevezte, hogy a franciaországi Eb-n nyolcaddöntős volt. Úgy vélte, a lett együttes számára innen már csak felfelé vezethet az út.

 

A magyar-lett mérkőzés csütörtökön 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.

 

A LETT VÁLOGATOTT VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATA AZ NSO szerint


Andris Vanins – Aleksandrs Solovjovs, Kaspars Gorkss, Kaspars Dubra, Vitalijs Maksimenko – Gints Freimanis – Davis Ikaunieks, Jevgenijs Kazacoks, Edgars Vardanjans – Vladislavas Gutkovskis, Valerijs Sabala

 

Így néz ki most az átépítés alatt álló Vasas stadionja – kép – NB1.hu

Így néz ki az Illovszky Stadion most

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC