nb1.hu

Tétmeccsen kiváló – pazar évkezdés az Újpesttől

Zalaegerszeg - Húsz perc alatt lerendeztek mindent a lilák.

 

ZTE FC – Újpest FC 1-4 (0-2)

 
 
A Magyar Kupa 9. fordulójában a másodosztályú Zalaegerszeg az Újpestet fogadta. A liláknak úgy tűnik, jót tett a ciprusi edzőtábor, hisz a mérkőzés elejétől a végéig kiválóan játszottak. A 11. percben Balogh beadását Mohl fejelte a kapuba (0-1), majd az előnyt nyolc perccel később Bardhi duplázta meg: 6 méterről varázslatosan ollózott a hálóba (0-2). A vendégek rövid időn belül tovább növelhették volna előnyüket, ám Andric és Bardhi is a kapufát találta el – utóbbinak itt jóformán véget is ért az összecsapás, hisz a 41. percben sérülés miatt lesétált a pályáról.
 
 
bardhigol – Streamable

 
 
A második félidőre a ZTE is feléledt, ám újabb találatokat mégis az Újpest jegyzett: a 70. percben Balogh növelte a fórt (0-3), majd két minutummal később Diarra 25 méteres bombája ért célba (0-4).  A találkozó végén azért csak megszerezte a becsületgólt a hazai együttes Bobál által (1-4)
 
 

NB1.hu

Beszámolók és elemzések az összes szombati Magyar Kupa-meccsről

 
 
ZTE FC – Újpest FC 1-4 (0-2)
 
 
Gólszerző: Bobál (89.), ill. Mohl (11.), Bardhi (19.), Balogh (70.), Diarra (72.)
 
 
ZTE: Szappanos – Deutsch, Forgács, Bobál, Babati, Jakab (Ágoston, 78.), Króner, Végh (Polényi, 61.), Angyal, Bedi, Nagy
 
 
Újpest: Kovács – Kálnoki-Kis, Mohl, Balogh, Sankovic, Diarra, Balázs, Bardhi (Cseke, 41.) Pávkovics, Andric (Szűcs, 76.), Perovic (Lázok, 62.)
 
 
Sárga lap: Nagy (64.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC