nb1.hu

Szalai elmondta, mikor dől el a sorsa

Budapest – Hosszasan értékelt a gólszerző.

A Magyarország–Lettország (3–1) vb-selejtező után a mieink második gólját szerző Szalai Ádám hosszasan értékelte a találkozót, a pozitívumokról és a hiányosságokról egyaránt szót ejtett az nso.hu-nak.

 

 „Le a kalappal a fiúk előtt! Attól függetlenül, hogy nem szabad túlértékelni a mérkőzést. A második félidőben voltak kisebb kihagyások a letámadásokban, labda nélküli játékban, de mindenképp pozitív volt az, ahogy ezt a mérkőzést elkezdtük, ahogy a visszatámadások mentek, ahogy uraltuk a játékot, ahogy jobbra és balra is játszottunk és fárasztottuk az ellenfelet. Van miben fejlődni, a magyar válogatottnál sajnos ez még hosszú ideig így lesz, de tényleg jó mérkőzés volt sok pozitívummal. Jókor jött a vezetés, az a csapat tud korán vezetést szerezni, amely ezért tesz is. Több szabadrúgást, szögletet harcoltunk ki, nyomás alá helyeztük az ellenfelet. Sajnos a magyar csapatoknál ez még benne van, hogy kilencven percig nem tudjuk ugyanazt a labda elleni játékot csinálni, nem tudjuk folyamatosan nyomás alá helyezni az ellenfelet. Az első félidőben ez jól ment, utána visszaesett, de egy magyar válogatottnál mindig is lesz miben fejlődni. Ettől függetlenül pozitív volt, ahogy a csapat hozzáállt ehhez a mérkőzéshez.”

 

Szalai a portugálok elleni vasárnapi meccsre is kitért.

 

„Valószínűleg ők fogják uralni a játékot, ugye, nem kell bemutatni a portugál csapatot. Ettől függetlenül jó kis taktikával, ugyanezzel a beállítottsággal kell játszani, mert függetlenül attól, kivel játszunk, ugyanezt a bátor játékot kell nyújtani mind labdával, mind labda elleni játékban.”

 

Szalai a sérülésével a kapcsolatban – ami miatt le is kellett cserélni – azt mondta, nem tud részletekkel szolgálni, meg kell várni a pénteki vizsgálatok eredményét, mindenesetre Bernd Storck szövetségi kapitány úgy fogalmazott a meccs után, hogy a csatárnak várhatóan ki kell hagynia a portugálok elleni találkozót.  

Az ígéret szép szó, ha betartják Lettország bánja – NB1.hu

Magyarország-Lettország 3-1

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC