nb1.hu

Szabics és László fradista emlékei a ZTE Arénáról

Zalaegerszeg – A DAC és a Strum is részt vesz az ünnepélyes megnyitón.

 

A ZTE Aréna ünnepélyes átadására szervezett hármas labdarúgótorna vendégei nagy örömmel fogadták el a meghívást. Mindezt Szabics Imre, a Sturm Graz pályaedzője és László Csaba, a DAC 1904 Dunaszerdahely vezetőedzője is megerősítette a zaol.hu érdeklődésére.

 

Szabics Imre a szombati stadionavatóval kapcsolatban elmondta, nem lehetett kérdéses, hogy az ő közbenjárása is sokat jelentett, hogy végül a Sturm elfogadta a meghívást.

 

„Akik a keretből nem sérültek és nincsenek valamely válogatottnál, ők ott lesznek a ZTE arénában szombaton – mondta Szabics Imre. – Fontos, hogy a válogatott szünetben is ritmusban maradjon a csapat, így örültünk az egerszegi meghívásnak és élünk vele.

 

Gosztonyi szeretné, hogy a kisfia úgy futballozzon, mint Robben

 

László Csaba vezetőedzőként dolgozott az FTC-nél 2004 és 2005 között.

 

„Örömteli dolog, hogy a zalaegerszegi stadionavatóra meghívtak bennünket. Egy nem mindennapi felkérést kapott a DAC, ami jól mutatja a klub fontosságát az anyaországban – nyilatkozta László Csaba. – Szívesen teszünk eleget ennek a meghívásnak, hiszen ezzel is tovább tudjuk mélyíteni az anyaországból érkező drukkerek szimpátiáját.

 

További részletek a linkre kattintva érhetőek el. 

Eldőlt: felforgatott védelemmel játszunk Lisszabonban – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC