NB2 logó
NB3 logó
videós tartalomStadler JózefAkasztói stadion

Stadler elmondta mennyi pénz hiányzik a stadionja visszaszerzéséhez

NB1.hu - 2017. április 20. csütörtök 10:10
Magyarország – A korábbi klubtulaj Mészáros Lőrincről is elmondta a véleményét.
Kép forrása: digisport.hu

 

Ahogy azt korábban jeleztük, Stadler József a közösségi oldalán jelentette be, hogy visszaszerezte 1995-ben épített stadionját, amely azóta az enyészeté lett. A Digi Sport Reggeli Start című műsorában az egykori NB I-es klubtulajdonos elmondta, hogy hivatalosan még nem az övé a stadion, de a papírok már elő vannak készítve, és már csak egy bizonyos összeg hiányzik a véglegesítéshez.

 

Stadler József visszaszerezte a legendás stadiont - NB1.hu

 

„Papíron már a Stadler alapítvány a stadion tulajdonosa. Megvan a szerződés, bejegyzés alatt van minden. Még nincsen kifizetve, negyven-ötven millió kellene hozzá, és akkor azonnal birtokba vehetném – mondta Stadler József. – Csomó munkahelyet szeretnék ezzel teremteni. Ha ez megvalósul, akkor falusi turizmus mellett Stadler Józsefnél állandóan lesznek majd vendégek. Lesznek komoly rendezvények. A kapcsolatrendszerem ugyanolyan, mint volt. Az hogy engem mindig meghurcoltak, és börtönbe voltam az még jobban generálta ezt az egészet.”

 

Kassai-ügy: a Bayern reagált a magyar bíró megtámadására - NB1.hu

 

Magyarországon sorra épülnek a stadionok, de a nézőszámok folyamatosan csökkennek. De vajon az akasztói stadion nyereséges volt?

 

„Nyereséges volt – folytatta Stadler József. – Működött a bár, működött a szálloda, sportrendezvények voltak. Most is megvannak a pályák, amik a stadionhoz tartoztak. Ott tartottak fesztiválok, és még ezer dolgot tudnék sorolni. Ha újra megkapom a lehetőséget, akkor nagyon sok vállalkozónak tudok segíteni. Ha a birtokomba kerül a stadion, akkor két hónap múlva már rendezvényeket fogok csinálni. Szeretném, hogy az akasztói stadion megmaradjon az utókornak.”

 

Stadler Józsefet végezetül a Puskás Akadémia tulajdonosáról, a gázszerelőből lett milliárdos Mészáros Lőrincről kérdezték.

 

„Mészáros úr jól csinálja a dolgait. Én csak gratulálni tudok, mert nagyon sok olyan létesítményt csináltak, amik az ország büszkeségei. A sportra szükség van, az más kérdés, hogy van ahol megy, van ahol meg kevésbé. Az én népszerűségemből fogva nagy dolgokat fogok csinálni, de nem akarom ellőni az összes patront. Minden nap történni fog valami” – zárta az interjút Stadler József, aki végezetül elmondta, hogy mai körülmények között sokkal könnyebb dolga lenne futballt csinálnia, és soha nem került volna börtönbe. 

 

DIGI Sport, Reggeli Start - Stadler József

 

Cikk hozzászólások száma: 7

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Álmok és vágyak
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Budapest Honvéd FC50
2Videoton FC50
3Vasas FC47
4Ferencvárosi TC42
5Swietelsky Haladás39
6Újpest FC39
7Paksi FC38
8Mezőkövesd Zsóry FC35
9DVSC-TEVA34
10MTK Budapest FC32
11Diósgyőri VTK31
12Gyirmót FC Győr20
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!