nb1.hu

Puskás unokája beszólt: vannak, akik csak úgy tesznek, hogy szeretik Öcsi bácsit

Budapest - Ódákat zengett a kispesti szurkolókról.

 
Budapesten járt Puskás Ferenc egyik Spanyolországban élő unokája, és a DIGI Sport híradójának abban a budai lakásban adott exkluzív interjút, ahol egy ideig az Aranycsapat legendája is élt.
 
"Öcsi is itt élt, amíg le nem betegedett. Kórházba került, betették egy szobába, a bútoraival, a trófeáival, mindenével együtt, aminek a focihoz köze volt. Meglátogattuk, amikor csak jöttünk, a nagymamám minden nap volt nála. Viszont nagyon sokan, akik elvittek szinte mindent – még ebből a lakásból is -, nem is látogatták!" – nyilatkozta Reka Damborena Puskas.
 
"Boldog volt, de én úgy gondolom, hogy nem kellett volna visszaköltöznie Budapestre. Vannak, akik tényleg szeretik, de vannak, akik csak úgy tesznek, mintha szeretnék – azért, amije volt" – mesélte Puskás Ferencről a Sport 24-nek az unoka. Amit viszont biztosan állít, ha a világ bármely pontján meghallják a Puskás nevet, örömet lát az emberek szemében.
 
"Ezt érzem Spanyolországban is, ahol élünk, San Sebastian egy kis negyedében, tehát nem Madridban. Mindenhol érzem a szeretetet, és szerintem ez nem véletlen, hiszen a nagyapám nem csak egy focista volt, hanem egy nagyszerű ember is."
 
Puskás Ferenc lánya, Anikó 1973-ban ment férjhez Jesus Damborena baszk mérnökhöz, akivel egy ideig San Sebastianban éltek. Két lányuk – Elisabeth és Reka -, majd három unokájuk – Maite, Ane és Sarah – született.
 
"Sohasem úgy mutatkozom be, hogy az unokája vagyok. De az engem ismerők mindig emlékeztetik az embereket, hogy ‘figyeljenek csak, ő Puskás unokája!’. Nagyapámat inkább a szívemben hordozom, minthogy bemutatkozásnak használjam!"
 
Mint futballista, nem ismerhette igazán Puskás Öcsit, de ezt nem is bánja. "Labdarúgóként a nagyapám mindig úton volt, és mint focistát, csak a tévéből ismerhettem. De mint ember, sokat tudok róla, amit mások nem. Rengeteget. Az a sok könyv és önéletrajz, amit róla írtak… Még nagyon sok dolog van, amiről nem tudnak az emberek.”
 
Vártuk volna, hogy Reka megemlít egy eddig még soha nem hallott titkot. "Meglehet, hogy épp egy könyv készül…" – jegyezte meg titokzatosan.
 
Az unoka múlt csütörtökön meglátogatta a Kispesti Futball Házat. "Nagyon kedvesnek találtam a helyet, látszik, hogy még mindig nagyon szeretik. A Honvéd-szurkolók érte is ugyanúgy odavannak, mint a kispesti fociért és a többi korábbi legendáért is. Mert a futballház nem csak a nagyapámról szól. Ő csak egy volt a többi nagyság mellett."
 
Aki annak idején Puskás volt a Real Madridnak, az ma Cristiano Ronaldo. A portugál hosszú ideig szinte teljesen ugyanolyan frizurát viselt, mint az aranycsapat világklasszisa. "Igen, a hajviseletük is hasonlít, de néha a viselkedésükben is látok hasonlóságot. Habár a nagyapám 38 évesen még focizott. Cristiano 32, igaz? Meglátjuk, bírja-e addig.”
 
Végezetül pedig arra a kérdésre, hogyan érzi magát Magyarországon, Puskás Öcsi szülőhazájában, az unoka reakciója sokatmondó volt. Mint az a DIGI Sport 1-en, a Sport 24-ben ma este 18.40-kor adásba kerülő interjú végén látszik, Reka nem válaszolt semmit. Elsírta magát.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC