nb1.hu

Osztályozókönyv – Így játszottak a magyar válogatott tagjai Svájc ellen

Budapest – Szalai a legjobb, de ki volt a leggyengébb láncszem?

Péntek este a magyar válogatott drámai körülmények között 3-2-re kikapott Svájctól a világbajnoki-selejtezők B csoportjának 2. fordulójában. Ahogy azt olvasóink már megszokhatták, a lefújás után kinyitottuk az osztályozókönyvet és értékeltük a Storck-csapat teljesítményét.

 

 

Gulácsi Péter (5): Az első félidőben hatalmas bravúrt mutatott be, amikor gyönyörű vetődéssel védte Schär nyolcméteres fejesét. Az első svájci gól előtt még védeni tudta Shaqiri lövését, de a kipattanónál nem volt esélye, akárcsak a többi gólnál.

 

 

Fiola Attila (4): Ez ma nem az ő mérkőzése volt. Az első félidőben több labdát is bejátszottak mögé, míg a második félidőben ő maradt le Rodríguezről, aki bombagólt akasztott.

 

Guzmics Richárd (5): A védelemből őt érheti a legkevesebb kritika. Jól mozgott és gyakran kisegítette Lang Ádámot. A harmadik gól előtt ugyan elfejelték, de Gera Zoltán magából kikelve ordított a lemaradó Kádár Tamással, így könnyen lehet, hogy nem is Guzmics embere volt.

 

Lang Ádám (3): A védelem leggyengébb láncszeme volt. Voltak pontatlan passzai, bizonytalan labdaátvételei, és egy óriási hibája, amiből a svájciak az első góljukat szerezték.

 

Kádár Tamás (5): Gyakran segítette támadásokat a baloldalon, és úgy tűnt, hogy a védelem egyik legjobbja, azonban a mérkőzés hajrájára ő is elfogyott.

 

 

Gera Zoltán (6): Az első félidőben egyértelműen a magyar csapat vezér volt. Szinte minden támadásunk tőle indult, és pontosan mutatta, hogy mi hiányzott igazán Feröer-szigetek ellen. A második félidőre kicsit elhalványult, de 37 évesen nem is Gera Zoltántól kéne várni a megváltást.

 

Nagy Ádám (5): Ezúttal is azt hozta, amit megszokhattunk tőle. Pontos passzok a középpályán, és az iram felpörgetése, vagy lassítása, ha arra van szükség. Támadásban továbbra is több kéne tőle, de ebben biztosan fejlődni fog.

 

 

Dzsudzsák Balázs (6): A jobb oldalon futballozott, az első félidőben volt is pár befele törése, de a svájciak nem adtak neki elég területet, hogy kamatoztathassa rúgótechnikáját. Ordító helyzetei nem voltak, de rengeteget dolgozott.

 

Kleinheisler László (7): Ezúttal is a tőle megszokott fáradhatatlan játékot hozta. Több párharcot is megnyert, ráadásul döntő érdemei voltak az első magyar gólban. A jövő csapatának kihagyhatatlan embere lesz.

 

Stieber Zoltán (6): Az első félidőben egy szöglet után góltól mentette meg a csapatot, majd a második játékrészen az ő labdavesztése kellett a svájciak góljához. Hibáját azonban gyorsan korrigálta, mert nem sokkal később gólpasszt adott Szalai Ádámnak.

 

 

Szalai Ádám (8): Az első félidőben sokat dolgozott, és bár nem jelentett veszélyt a kapura, megkapta a bizalmat a folytatásra. A második félidőben már éppen kezdték szidni a nézők, amikor megszerezte első gólját, majd amikor másodszor is egyenlíteni tudott, a mennybe ment. A dolog szépséghibája, hogy a svájciak a 89. percben „lerángatták a földre” mert ezzel a duplával sem tudott pontot szerezni a magyar válogatott.

 

Csereként pályára lépett Németh Krisztián és Nikolics Nemanja, de nem töltöttek annyi időt a pályán, hogy értékelni lehessen őket.

 

A magyar szurkolókról is érdemes megemlékezni, ugyanis fantasztikus hangulatot teremtettek a Groupama Arénában. A mérkőzés előtt Bernd Storck szövetségi kapitány nem véletlenül emelte ki a közönséget, ma is megmutatták, hogy szurkolásban nincs párunk Európában, de talán még a világon sem.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC