Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
PNDRGN logó
Paksi FCPuskás AkadémiaMagyar Kupa1-2

Nem bírt mumusával a Puskás Akadémia

Kvanduk Bence - 2019. február 20. szerda 17:16
Rettentő nehéz helyzetből várhatják a folytatást.
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 1-2 (0-1)
Gólszerző: Radó (49.), ill. Egerszegi (11.), Hahn (87. – 11-esből) 
Puskás Akadémia FC: Danilovics – Osváth, Heris, Hadzsiev, Bokros – Sós B. (Kiss T., 46.), Varga J., Mioc (Urblík, 60.), Balogh B. – Knezevic (Arabuli, 75.), Radó A.
Paksi FC: Rácz G. – Kulcsár D., Lenzsér, Bobál D., Báló – Egerszegi, Windecker, Kesztyűs – Nagy R. (Kővári, 75.), Könyves (Simon Á., 81.), Remili (Hahn J., 75.).
 
Gyorsan bekezdett a két élvonalbeli csapat kupameccsén a vendég Paks, már a 11. percben vezetést szereztek. Egerszegi Tamás érkezett egy jobb oldali támadás végén a beadásra, levette a labdát, és a kapu jobb felső sarkába bombázott. Az első félidőt ezt követően a Puskás Akadémia uralta, de mezőnyfölényük nem hozott sikert a kapu előtt. 
 
A fordulás után viszont szinte azonnal egyenlíteni tudott Radó András, aki közvetlen közelről nem hibázott. Úgy tűnt a hazaiak a vezetést is megszerzik, de nem sikerült még egyszer bevenniük Rácz kapuját. Már-már azt hihette a publikum, hogy 1-1-es állással várják majd a csapatok a folytatást, de ekkor Simon Andrást buktatták a hazaiak a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig Hahn magabiztosan lőtte a kapuba.
 
Ebből a gödörből nagyon nehéz lesz kilábalnia a Puskás Akadémiának, hiszen láthatóan meggyűlt a bajuk az atomvárosiak stabil védekezésével, és idegenben legalább kétgólos előnyt kéne kiharcolniuk. Csertői Aurél legénységének nagyot kéne ahhoz botlania, hogy ne jusson tovább a következő körbe.
 
Folytatás egy hét múlva.
 

Cikk hozzászólások száma: 1

Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 03. 21. 23:16

Szlovákia-Magyarország: Marco Rossi reakciója – elmondta a hibákat

Fontos dolgokban kell fejlődnünk.
2019. 03. 21. 22:48

Nyögvenyelős horvát győzelem a magyar csoportban – videó

Azerbajdzsánra figyelni kell.
2019. 03. 21. 22:32

Szlovákia-Magyarország: lassú volt a kispesti aranytaktika – videó

Sajnos papírforma volt.
2019. 03. 21. 22:08

Szlovákia-Magyarország: minden hír egy helyen – élő közvetítés

Nagyszombat a magyaroktól hangos!
2019. 03. 21. 20:02

Siófok: megvan az új vezetőedző!

Hivatalos bejelentés történt.
2019. 03. 21. 16:29

ETO: élesben tesztelhet az új vezetőedző

Rivális ellen játszanak.
2019. 03. 21. 16:38

Önbizalom a köbön - bámulatos hozzáállás a kiscsapatnál

Rossz öltözői hangulat? Dehogy! Sőt!
2019. 03. 21. 16:32

Egészen hihetetlen statisztika a kiesés ellen küzdőről

A vezetőedző is kiemelte a gondot.
2019. 03. 21. 22:05

Szlovákia-Magyarország: nem tartották be a rendezők a „fenyegetésüket”

Így legalább jobb hangulat.
2019. 03. 21. 21:27

Szlovákia-Magyarország: csodálatos élőkép a magyar szurkolóktól

Lenyűgöző látványvilág.
2019. 03. 21. 16:23

Fiatalokat tesztelt Csizmadia a DAC ellen

Többen játszottak, akik a bajnokikon kevesebb szerepet kapnak.
2019. 03. 21. 15:26

Erős külföldi csapattól kapott ki a Csákvár

Lejátszották első felkészülési meccsük.
2019. 03. 21. 16:13

Így köszöntette a Pécs a csapatnál pallérozódó legendát

Dunai Antal ma lett 76 éves.
2019. 03. 21. 15:34

Korábbi útra kormányoznák vissza a Füzesgyarmatot

Legutóbb a Jászberény ellen leblokkoltak.
2019. 03. 21. 19:26

Szlovákia-Magyarország: menekültek a Slovan fanjai

A rendőrök sem voltak a helyzet magaslatán.
2019. 03. 21. 19:23

Szlovákia-Magyarország: a kezdőcsapatok

Szalai Ádám a csapatkapitány.
2019. 03. 21. 18:05

Szlovákia-Magyarország: megérkezett a szurkolói konvoj – képek, videó

Tovább alakul a hangulat.
2019. 03. 21. 16:42

Szlovákia-Magyarország: Nagyszombat főterén a magyarok - helyzetjelentés

Újpest, Diósgyőr és Pécs is együtt.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC55
2MOL Vidi FC47
3DVSC40
4Újpest FC40
5Budapest Honvéd39
6Mezőkövesd Zsóry FC32
7MTK Budapest31
8Paksi FC31
9Puskás Akadémia FC30
10DVTK27
11Kisvárda Master Good25
12Szombathelyi Haladás16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!