nb1.hu

Megyei foci: 40 métert kergette a bírót, majd összeverte

Bokod - Sárgát kapott a testvére, erre bevadult a Környe védője.

A Komárom-Esztergom megyei másodosztályban rendezett Bokod-Környe rangadófontos jelentőséggel bírt, ugyanis a listavezetőjátszott a harmadik helyezettel, ráadásul mindkét fél remek formában volt.

 

A feszült hangulatútalálkozót a Bokod kezdte jobban, kétgólos vezetésüknél, a 43. percben aztán félbeszakadt a mérkőzés. Ekkor Pankotai Csaba, a Környe védője kapott egy sárga lapot. Ezt követően folytatódott volna a mérkőzés, de testvére, Pankotai Zoltán már sárga lappal a zsebében reklamált a játékvezetőnél, aki ezért ki is állította – jelenti a kefoci.hu.

Élőben közvetíti az M4 a DAC – Slovan derbit – NB1.hu

Élőben közvetíti az M4 a DAC – Slovan derbit

 
Ezen felbőszülve Pankotai Csaba egy negyven méteres sprintet vágott le, és hátulról megrúgta a játékvezetőt, majd meg is ütötte. A játékvezetőarca sérült, vélhetően nyolc napon túl gyógyulósérüléseket szenvedett. A játékost ezek után kiállította a játékvezető, majd félbeszakította a mérkőzést.

 

A labdarúgó ellen rendőrségi eljárás is indulhat az Oroszlányi Rendőrkapitányságon.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC