nb1.hu

Kádárt a 2016-os év legjobb csapatával hozták össze

Poznan – Komoly konkurenciája lenne a védelemben.

 

A lengyel sportowefakty.wp.pl értesülése szerint az angol másodosztályban szereplő Birmingham City és a Premier League bajnoki címvédő Leicester City is Kádár Tamással szeretné megerősíteni a védelmét. A lengyelek úgy tudják, hogy a két csapat már fel is vette a kapcsolatot a játékos képviselőivel.

 

Ahogy azt korábban jeleztük, a német másodosztályban szereplő 1860 München is ajánlatott tett Kádár Tamásért, azonban a magyar válogatott alapembere magasabban jegyzett bajnokságban szeretne futballozni.

 

Az angol bajnok Leicester City az idei szezonban nem brillírozik, húsz mérkőzésből csak ötöt nyert meg a Premier League-ben, jelen pillanatban a 14. helyen áll a tabellán. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Bajnokok Ligája csoportköréből simán továbbjutott, tavasszal a Sevillával néz farkasszemet az egyenes kieséses szakaszban.

 

Kádár Tamás posztján Christian Fuchs játszik a Leicester Cityben. A svájci válogatott balhátvéd az idei szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, ebből 18 meccset végigjátszott, így vélhetően biztos helyen van a Rókák kezdőjében, ami minden bizonnyal nehezítené Kádár helyzetét. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC