NB2 logó
NB3 logó
BudafokFerencvárosMagyar Kupavideós tartalom

Így készülnek a budafokiak a Fradi ellen – Videóval

NB1.hu - 2017. május 17. szerda 08:45
Budafok – A jó hangulat garantált a Promontor utcában
Kép forrása: MTI/Illyés Tibor

Komoly tétről aligha lehet beszélni, ám biztosan sokáig emlékezetes visszavágót játszik szerda délután a Budafok és a Ferencváros a labdarúgó Magyar Kupában. Az Üllői úti 8-0 után a vendégek vezetőedzője, Thomas Doll komolyságra int, a vendéglátó szurkolói pedig a Groupama Arénában tanúsított egységről tettek tanúbizonyságot.

 

„Az első mérkőzés eredményétől függetlenül komolyan kell pályára lépnünk, teljes koncentrációval. Az ilyen mérkőzéseken, mint a szerdai, könnyű sérüléseket összeszedni, ezeket pedig nagyon fontos lenne elkerülni, hiszen még hátra van a Videoton és az Újpest elleni bajnoki, valamint a kupadöntő” – mondta a fradi.hu-nak Doll. – Nem akarunk veszíteni a magabiztosságunkból. Természetesen teljesen más lesz ez, mint az első találkozó, mert más a pálya, más a helyszín. Profi szellemben kell pályára lépnünk. A Budafoknak óriási siker, hogy idáig eljutottak. Jó karakterük van, remek idényt futnak a harmadosztályban. Az első meccsen talán nem számítottak rá, hogy nyolcat fogunk lőni, de ilyen a futball” – nyilatkozta a német.

 

Budafok-Tétény

HAJRÁ BUDAFOK! BAJNOKCSAPAT! Így köszön erre mindenki, főleg ma, mikor együtt fogjuk skandálni csapatunknak az Üllői úton megismert rigmusokat. A Budafoki MTE itthon, a BMTE-pályán fogadja a Ferencváros csapatát egy Magyar Kupa visszavágóra. Igazi futballfieszta lesz ma is a XXII. kerületben, nagy az érdeklődés, fokozódik a hangulat.

 

 

A pillanatnyilag még harmadosztályú, ám a szombaton bebiztosított bajnoki címnek köszönhetően a következő idényben már az NB II-ben szereplő kiscsapat nagy napjával kapcsolatban a klub Facebook-csatornáján korábban azt közölték, hogy „a Promontor utcai BMTE pálya kapunyitása a mérkőzés napján, azaz ma 13.30-kor lesz. A beléptetés a hazai szurkolóknak ezúttal nem a megszokott helyen, hanem a Promontor u.-Komáromi u. sarkán lévő bejáratnál, az előzetesen kiváltott, és/vagy a helyszínen igényelt és átvett ingyenes ’emlék-belépővel’ történik. A mérkőzés napján a Promontor utcát lezárják a gépkocsi forgalom elől. A Ferencváros vendégszurkolók nem szervezetten, hanem egyénileg érkeznek majd, az ő beléptetésük kizárólag a Zuzmó utcai bejáratnál történik.”

 

A szervezők kérése, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a torlódások elkerülése érdekében a budafoki szurkolók igyekezzenek időben kiérkezni a BMTE pályára. A kupavisszavágót egyébként 15 órától élőben közvetíti az M4 Sport.

Cikk hozzászólások száma: 0

LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Szürke
KERINGER ZSOLT
„Saját nevelés előnyben?”
TABELLA
1Budapest Honvéd11
2Videoton FC11
3DVTK8
4Vasas FC7
5Mezőkövesd Zsóry FC7
6Ferencvárosi TC7
7Swietelski Haladás6
8Paksi FC6
9Újpest FC6
10Balmaz Kamilla Gyógyfürdő5
11DVSC2
12Puskás Akadémia FC2
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!