nb1.hu

Élő közvetítés Csányi Sándor sajtótájékoztatójáról

Budapest – Megvan a szövetségi kapitány!

A közvetítés 14 órakor kezdődik, ami percenként magától frissül újra!

 

14.03: Csányi Sándor kezdésként köszönetet mondott Storcknak, mint mondta, az EB-n, a csoportból való továbbjutás után összetalálkoztunk azzal a belga csapattal, amit az új magyar kapitány rakott össze.

 

14.05:Csányi szerint a nagyválogatott és az U21-es csapat is profi kapitányt kapott. Reméli, tanácsival az utánpótlást is tudja majd segíteni. A férfi utánpótlás feladataira utánpótlás-igazgató lesz kijelölve, a sportigazgatói poszt megszűnik, feladatait a főtitkár, Vági Márton veszi át.

 

14.08: Hosszú kés volt a belga beceneve, mert annyira kemény védő volt – mondta Csányi. Kétszer volt belga szövetségi kapitány, vele jutottak ki a 98-as vb-re, 2010-12 között ő tette le a belga válogatott alapjait, Hazard is nála mutatkozott be, volt az év edzője is. Játékosként edzőként is remek volt, jelentős tapasztalatokat szerzett több országban, ezért esett rá a választás. Két évre szerződtették. Eb-selejtező végéig szól, fél éves hosszabbítási lehetőséggel. Három emberrel beszéltek komolyan, egyedül a belga kapott ajánlatot. Több külföldiről azt mondta, nem is beszélt velük, így érdekes, hogy azt mondták, vissza lettek utasítva.

 

14.10: Sokan jelentkeztek, az MLSZ adatbázisa 30 nevet tartogatott. Csányi elmondta, a belga volt a fő jelölt, de Herczeg Andrásról azt mondta, Vági Márton valóban beszélt vele, mi lenne akkor, ha a belga nem vállalta volna el. Bódogról és Rossiról is azt mondta, ők is képesek lettek volna ellátni feladataikat. A profi munkáról azt mondta, biztosítva van, ígérni nem tudnak semmit, de ott kell lenni a 2020-as Eb-n.

 

14.13: A belga elmondta, hét helyen volt már szövetségi kapitány. Kemény munkát ígér, a szövetséggel együtt nagyon várja az eredményeket. Mint mondta, ide fog költözni. Hozzátette, a játékosoknak elegük van a múltból, Mexikóból, mint mondta, a történelem nem segít. Nem hisz a szerencsébe, mint mondja, azért meg kell dolgozni. Szélesi Zoltánnal már beszélt, a következő két meccsen csak elemez.

 

14.16: Storckot ő is szétdicsérte. Mint mondja, össze kell fogni a klubokkal, mindenkinek egy irányba kell mennie, mindenhol így van. A magyar foci szerinte nincs nagy kútban, ott voltunk az Eb-n, negyvenezer szurkolóval. A játékosainak üzeni, ha egyszer sikerült, sikerülhet újra.

 

14.19: Ne gondoljuk, hogy az elnök csak a szép szemüvegéért igazolta le. Mint mondja, remek munka vár rá. Hozzátette: a sajtóra is szükség van. De ha rossz a meccs, akkor rossz a meccs, azt le kell írni. Mint mondja, senki ne legyen buta, együtt kell dolgozni. Ezt a törekvést támogatni kell, a klubokat is, a válogatottat is és nem a történelemmel foglalkozi.

 

14.22: Csányi ismét leszögezte: a következő két meccsen, az eredeti terveknek megfelelően, Szélesi Zoltán lesz a helyettese. A belga szakvezető próbál majd magyar szakemberekkel együtt dolgozni.

 

33 év alatt 23 munkahely – ő az új szövetségi kapitányunk – NB1.hu

Az őj szövetségi kapitány

14.24: Georges Leekens a leendő segítőiről elmondta, nem hoz Magyarországra 10 belga edzőt. Mert biztos abban, hogy Magyarországon is vannak nagyon jó edzők. Mint mondta, ebben a pillanatban még nem tud neveket mondani, mert a jelölteknek nemcsak a szakmájukban, hanem emberileg is profinak kell lenniük. Leekens kiemelte, másképpen kell dolgozni Franciaországban, Belgiumban és Magyarországon. Más munkamódszerek kellenek mindenhol.

 

14.29: Azt gondolják, hogy aláírom a szerződésem az MLSZ-szel csak úgy? Nekem az a célom, hogy mindent meccset nyerjünk meg. Azt is mondta, hogy az MLSZ-nek mindenki része. Leekens szeret elemezni, beszélgetni, erről az útról nem tér le. Mint jelezte, mindenkinek örülnie kell annak, ha fölveheti a válogatott mezét. Leszögezte, minden meccs fontos, tele legyenek a stadionok.

 

14.33: Csányi mondta, ezúttal sem beszélnek összegekről, de Storck esetében olyan összegek láttak napvilágot, amiket ö is elfogadna. A belgáról elmondta, teljesítményéhez kötött a fizetésének a jelentős része, természetesen a kijutáshoz. Mint hozzátette, az új kapitányon kívül nem sokan vállalták volna ezt be.

 

14.34: Leekens azt állította, nem is olvasta el a szerződését, csak a menedzsere. A lényeg az, hogy szereti a kihívásokat, most is hisz benne. 

 

14.37: Csányi azt mondta, jelentős változások már nem várhatóak az MLSZ-ben. A szövetségi kapitányi és a sportigazgatói poszt Storck előtt sem vont összevonva, a továbbiakban is így lesz.

 

14.39: Leekens megkapta a kérdést: mi a nehezebb, kijutni az Eb-re/vb-re, vagy megtanulni magyarul? Mint mondta, szeretne a magyarokkal beszélgetni, hogy közösen dolgozhasson velünk a célokért. Szeretne segíteni az utánpótlás jobbá tételében is.

 

14.41: A kapitány azt mondta, szerencséje is volt híres belga generációval. Előtte azonban majdnem megölték őket, mindig, mindenhol vesztesnek titulálták a gárdáját, főleg otthon. Ezért nekik kellett megváltozniuk, pár évvel később Belgium a világ egyik legjobbja lett. Mert mint mondta, az edzőik is megváltoztak.

 

14.47: Vége a sajtótájékoztatónak!

Letépte az orkán az új MTK-stadion tetejét – NB1.hu

Letépte az orkán az új MTK-stadion tetejét

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC