nb1.hu

Egy álommal kevesebb! Sima vereség Portugáliában

Lisszabon – Cristiano Ronaldo lett a magyarok balsorsa.

 

Portugália–Magyarország 3–0

 

Ahogy azt előzetesen várni lehetett, Bernd Storck öt védővel küldte pályára a mieinket, azonban a játék képe a meccs elején korántsem védekező mentalitást tükrözött. A magyar válogatott bátran kezdett, az első öt percben szinte végig a portugál térfélen tartotta a labdát. Az első hazai próbálkozás Cristiano Ronaldo nevéhez fűződött, de a Real Madrid sztárjának 35 méteres lövése jócskán elkerülte Gulácsi Péter kapuját. A 13. percben ismét Ronaldo próbálkozhatott, ezúttal 18 méterről, szabadrúgásból, de a Szalain megpattant labda elkerülte a jobb felső sarkot. Negyed óra elteltével átvették az irányítást a portugálok, a nyomás annyira nőt, hogy Szalai Ádámnak kellett jobb bekk pozícióban becsúszva szerelnie a tizenhatoson belül.

 

Az első veszélyes kontrát a 19. percben vezettük. Gulácsi jött ki remek ütemben egy szögletre, majd észrevette a jobb oldalon elfutó Dzsudzsákot, akit le is tudott indítani. A csapatkapitány a középen érkező Szalaihoz passzolt, aki 23 méterről lőtt, de egy portugál védő oldalában elakadt a labda. Az első hazai ziccerre egy perccel később került sor: Quaresma lecsúszott lövése Cristiano Ronaldónak lett tökéletes beadás, de a négyszeres aranylabdás, senkitől sem zavartatva hat méterről a kapu jobb oldala mellé fejelt.

 

A 32. percben megszerezték a vezetést a portugálok. Ronaldo balra kitette labdáját Guerreiro centerezte be a kapu elé, a hosszú oldalon érkező André Silva pedig négy méterről a kapuba passzolt (1-0). A 37. percben komoly előnyt szereztek a hazaiak. A gólszerző André Silva kapott hosszú indítást, majd klasszis módon visszakészítette a labdát az érkező Cristiano Ronaldónak, aki a gyengébbik lábával, 19 méterről kilőtte a rövid alsót (2-0).

 

A második félidőre Bernd Storck úgy döntött kockáztat: a belső védő Lang Ádám helyére beküldte Lovrencsics Gergőt, ezzel lapot húzott 19-re. A második félidőt ismét a mieink kezdték aktívabban, míg a portugálok kontrákra rendezkedtek be. Főleg a jobb oldalunk volt aktív Bese és Loverncsics vezérletével. A kezdeti lelkesedés sajnos hamar alábbhagyott, és a portugálok sem diktáltak kegyetlen iramot.

 

A 65. percben végérvényesen eldőlt a mérkőzés. Cristiano Ronaldo végzett el szabadrúgást baloldalról, a 19 méterről megeresztett bomba hihetetlen ívet írt le a levegőben, a hosszúsarokban landolt (3-0). A 68. percben a mieink hetese, Dzsudzsák Balázs lőtt egy pattanás után, 40 méterről dühből, de Rui Patricio a helyén volt és könnyedén foga a labdát.

 

Az utolsó húsz percben a portugálok már nem akartak megszakadni az újabb gólért, míg a mieink láthatóan teljesen elvesztették a kedvüket. Talán ez nem is csoda, hiszen Bernd Storck válogatottja 7 pont szerzett öt mérkőzésen, és a csoport éllovas svájci válogatottal szemben immár 8 egység a hátránya, míg Cristiano Ronaldóék mögött 5 pont a lemaradása. Az kijelenthető, hogy a magyar válogatott egyenes ágon nem fog kijutni az oroszországi világbajnokságra, de most már a pótselejtezőhöz is csodára lenne szükség.

  

Világbajnoki-selejtező, európai zóna

B csoport, 5. forduló

 

Portugália–Magyarország 3–0

Lisszabon, Estádio da Luz, 57 816 néző

Játékvezető: Szimon Marciniak (lengyel)

 

Portugália: Rui Patrício – Cédric, Pepe, Fonte, Guerreiro – Joao Mário (Joao Moutinho 83.), William Carvalho, André Gomes (Pizzi, 86.) – Quaresma, André Silva (Bernardo 67.), Cristiano Ronaldo. Szövetségi kapitány: Fernando Santos

 

Magyarország: Gulácsi – Bese, Lang (Lovrencsics 46.), Vinícius, Kádár, Korhut – Dzsudzsák, Nagy Á., Gera (Pintér 85.), Gyurcsó (Kalmár 69.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Bernd Storck

 

Gólszerzők: André Silva (32.), Cristiano Ronaldo (37., 65.)

Sárga lap: Dzsudzsák (61.), Gera (76.), Kádár (83.)

 

A csoport állása: 1. Svájc 15 pont, 2. Portugália 12, 3. Magyarország 7, 4. Feröer-szigetek 5, 5. Lettország 3, 6. Andorra 1

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC