nb1.hu

Edzőként varázsol a megye I-ben a Fradi és a Vidi volt csatára – interjú

Elmondta, melyik csapat lesz a bajnok, de a kupa miatt is „tippelt”.

Ott folytatja az Ózd, ahol a B.A.Z. megyei bajnokság első osztályában abbahagyta a télen: két győzelemmel nyitott a tavasszal. Kezdésként a 13. Parasznya otthonában nyert 4-1-re, majd következett a bajnokság egyik rangadója, a harmadik Bőcs elleni fellépés otthon, 3-1-es győzelemmel. Az ózdiak előnye így már 13 pont a Bánhorváti-KBSC előtt. 
 
Ózdon egyébként 2017 nyarán történtek változások, Gál László, a Vidi és a Honvéd korábbi ügyvezetője lett az elnök. Gál az nb1.hu-nak elmondta, két céljuk van. Az egyik az NB III-ba való feljutás, a másik, hogy olyan 23 év alatti játékosokat neveljenek, akik bármelyik NB-s osztályban megállják a helyüket. A foci mellett az ökölvívás, a dzsudó, a birkózás, asztalitenisz, vívás és a szabadidősport is rendbe lett téve, a foci családján belül a futsal-képzést is elindították, de a teqballt is a szárnyaik alá vették már.
 
A focicsapat vezetőedzője nem mást, mint Zoran Kuntics. Játékosként a Kecskemét, a Parmalat/Videoton, Ferencváros és a Vasas játékosa volt, ráadásul, mindegyik gárdánál szerették a drukkerek.
 
Az edzősködést a Ferencváros utánpótlásánál kezdte, irányításával tizenkét év után lett újra bajnok az FTC ifi A csapata. Ezt követően az MTK utánpótlásánál és Bodajkon is dolgozott. 2005-ben szerződést kötött a Diósgyőrrel, azonban megfelelő képesítés hiányában 2006-ban a klub megvált tőle. Ezt követően, 2006 őszén a Pápa vezetőedzője lett. 2007-ben az akkor másodosztályú Ferencváros felkészítésével bízták meg, de a csapatnak nem sikerült a feljutás, és három hónap munka után távozott a zöld-fehérektől. 2009-ben visszatért Szerbiába, ahol elvállalta a Hajduk Kula felkészítését. 2009 nyarán a Dunakeszi VSE edzője lett. 2012-ben a bosnyák élvonalban szereplő NK Zvijezda Gradačac edzője lett. 2012 decemberében visszatért Magyarországra és Várhidi Pétert váltotta a Szigetszentmiklósi TK kispadján. 2016. december 20-án a másodosztályú SZEOL SC vezetőedzőjének nevezték ki. 2017 nyarától a harmadosztályban szereplő STC Salgótarján vezetőedzője volt.
 
A szakemberrel csapata szereplése mellett az FTC-Vidi párviadalról is beszélgettünk, hiszen a két élcsapat a bajnoki aranyéremért folytatott harca mellett holnap a Magyar Kupa-nyolcaddöntőjének az odavágóján is megmérkőzik egymással.
 
Nagy előnnyel vezetik a bajnokságot, nagyon megkönnyíti a másik célkitűzésre való odafigyelést?
Huszonkét év alatti az átlagéletkor a csapatomban. Vannak olyanok, akik biztos, hogy megállják majd a helyüket a magasabb osztályokban. Sokat kell viszont még dolgoznom, mert néha elszalad velük a ló. A nagy előny miatt néha azt hiszik, hogy már révbe értünk és minden rendben van. Szép és nemes feladat visszatéríteni őket a helyes útra. Télen egyébként a másodosztályú Kazincbarcika már elvitte az egyik játékosunkat, Ádám Ferencet, aki a Soroksár elleni meccsen győztes gólt szerzett. Remek érzés volt tudni, hogy a megye egyből indulva eddig eljuthat egy játékos.
 
Mennyien követhetik Ádám útját vagy kerülhetnek akár az NB I-be a mostani játékoskeretből?
Négy-öt olyan játékosunk van, akire biztos, hogy ez a sors vár majd. Érdemes megnézni őket mindenkinek.
 
Dolgoztál már magasabban jegyzett csapatoknál is edzőként. Nem derogál a megye egyben iparkodni?
Szabadkán voltam, nem volt edzői munkám, amikor Gál László felhívott telefonon. Mondtam is neki, jobb is a megyében a bajnoki címért dolgozni, mint mondjuk az NB III-ban a kiesés elkerüléséért. Remek körülmények vannak, nagyon korrekt a klub. Jó döntést hoztam meg, amikor igent mondtam a felkérésre.
 
A magyar labdarúgást a legfelsőbb szinten a Ferencváros és a Vidi párviadala jellemzi. Figyeled a szerepléseiket?
Edzőként is muszáj így tennem. Tudnom kell, hogy mi történik az élvonalban, a másodosztályban és az NB III-ban is. Idén a Ferencváros megnyeri a bajnokságot, nyolc pont van a két csapat között, ezt az előnyt már nem herdálják el a zöld-fehérek. Már csak azért sem, mert a fehérváriak olyan csapatok ellen képesek botlani, melyek ellen nem lenne szabad.
 
Holnap a Magyar Kupa-nyolcaddöntőjének az odavágóján is szembetalálkozik egymással a két gárda.
A kupában minden lehetséges eleve, ráadásul visszavágó is lesz, amit Fehérváron rendeznek majd. Így mindkét gárdának ugyanannyi esélye van a továbbjutásra.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC