nb1.hu

Dárdai a magyar fiatalokról: "Ha nincs a futballpálya a seggében, már nem megy el focizni"

Magyarország – Ismét megmondta a frankót.

Dárdai Pál tudásban, felkészültségben és elhivatottságban is bőven a magyar labdarúgás valamennyi szereplője előtt jár. 
 
Előre megmondott nagyon sok dolgot például akkor is, amikor a válogatott kijutott az Eb-re, de itthon nyilván csak a szurkolók és a sportújságírók hisznek nekik, akiknek a leginkább kellene, nem hallgattak és hallgatnak rá.
 
Pedig, Dárdai Pálnak van mindenben igaza!
 
A Magyar Nemzetnek adott részletes interjút, ebből a magyar és a német utánpótlás-képzés közötti szakadékra hívta föl a figyelmet.
 
„A németnél a diák elmondhatja a véleményét, így magabiztosabb lesz. Rá van kényszerítve az iskolában, hogy dolgozzon, ettől más lesz a kisugárzása. Úgy látom, Magyarországon kissé eltérő a felfogás. Az pedig, hogy a mentalitás nem megfelelő, szomorú.”.
 
„Kellene lennie egy filozófiának a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, hogy mit akarnak látni, miért adják a pénzt. Ettől függetlenül a kluboknak lehet saját filozófiájuk, csak működjön. Az nem jó, hogy az egyik edző így, a másik úgy dolgozik.”
 
 
„Ez nem egyetem, hogy bejár az órákra valaki és ügyvéd lesz. Játsszon edzésen, játsszon otthon, játsszon éjjel-nappal, s mivel az internet kicsit alávág ennek, ha nincs a futballpálya a seggében, már nem megy el focizni, inkább lejátssza PlayStationön.”
 

NB I-es fizetések: „megerősítette" az MLSZ a sajtóhíreket – NB1.hu

Az NB I-es focisták fizetései

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC