NB2 logó
NB3 logó
Nagy DominikKovács Istvánátigazolási hírekDAC

A DAC megerősítette: vinnék Nagy Dominiket!

Simon Zoltán - 2017. december 28. csütörtök 14:11
Dunaszerdahely - Még kispestiként figyelt föl rá Rossi.
Az nb1.hu írta meg elsőként, hogy a Legia Warszawa csapatánál partvonalon kívülre került magyar válogatott Nagy Dominik szerepel a DAC átigazolási listáján (és a Videotonén is). Jan Van Daele, a DAC honlapjának adott nyilatkozatában azonban Kovács Istvánról is beszélt. Nagyról egyébként még a Honvéd edzőjeként tett említést arról Marco Rossi, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője, hogy több poszton bevethető, remek játékos.
 
"Arra a következtetésre jutottunk, hogy szükségünk van egy több poszton is bevethető, védekező játékosra, egy középső védőre, egy kreatív középpályásra és egy, de inkább két támadóra. Több, közeli ország klubjaival és játékosaival is tárgyalunk, akik azonnali erősítést jelenthetnének a DAC számára. Hosszabb ideje figyeltük Nagy Dominiket a varsói Legiából, Géresi Krisztiánt a Videotonból, de jelenleg különböző okok miatt nincs esély az ő átigazolásukra. A médiában megjelent, hogy érdeklődünk a szintén Videotonban futballozó Kovács István iránt, ám őt anyagilag nem engedhetjük meg magunknak."
 

Bekő Balázs a sereghajtó vezetőedzője

Cikk hozzászólások száma: 2

Szólj hozzá Te is!
NB2
Edzőtáborban a Békéscsaba

Edzőtáborban a Békéscsaba

Békéscsaba - Egy edzőmérkőzésre is sor kerül az Előre edzőtáborában.
Gólszépségverseny az MTK-nál - videó

Gólszépségverseny az MTK-nál - videó

Budapest - Az MTK utánpótlásgóljaira lehet szavazni a klub Facebook-oldalán.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
BLOGOK
GEORGE F. HEMINGWAY
Ria, ria, malária
KERINGER ZSOLT
„Kapitányváltás”
TABELLA
1Ferencvárosi TC41
2Videoton FC38
3DVSC31
4Budapest Honvéd28
5Újpest FC26
6DVTK25
7Paksi FC24
8Puskás Akadémia FC23
9Vasas FC21
10Swietelski Haladás20
11Balmaz Kamilla Gyógyfürdő19
12Mezőkövesd Zsóry FC16
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!