Csütörtökön Debrecenben utazott José Cortés, a DVTK játékosa, hogy személyesen kívánjon jobbulást a debreceni Kinyik Ákosnak, a múlt szombati mérkőzésen […]
Eseménydúsan teltek az utóbbi napok a Zalaegerszegnél. A kék-fehér klub a hét elején jelentette be, hogy Dobos Barna helyett a […]
Honlapunkon is beszámoltunk arról, hogy feszült jelenetekkel záródott a Honvéd-Haladás mérkőzés a Magyar Kupában. A dulakodás azzal kezdődött, hogy Davide […]
Budapest Honvéd–Szombathelyi Haladás (NB II) 1-0 (0-0) Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Kálnoki-Kis, Kamber, Niba, Kukoc – Gazdag (Aliji, 66.), Nagy […]
A Magyar Kupa nyolcaddöntőinek a sora az Újpest-MOL Fehérvár mérkőzéssel kezdődött meg. A meccs egyik érdekessége az volt, hogy a […]
Akár magyaros rangadó is lehetett volna az al-Ain-Sepahan összecsapás. A hazai együttesben nem szerepelt Dzsudzsák neve a keretben. Az nso.hu […]
Az NB I idei szezonjának legnagyobb meglepetést okozta a Puskás Akadémia augusztus végén a Ferencváros legyőzésével. Nem is a diadal […]
Napok óta pusmogtak arról, hogy Ugrai Roland a Honvédban folytatja a pályafutását. A kispesti klub kedden jelentette be az 5-szörös […]
Csak azért sem akar kipukkadni a Budafok! Annak ellenére, hogy várják ezt Győrben, Gyirmóton, Siófokon és Angyalföldön is, utóbbi […]
„A Vasas szurkolói a legjobbak. Ilyen szurkolás itt még nem volt.” Ezt a tételt nem honlapunk találta ki, hanem […]
Remekül kapta el a tavaszi rajtot a Siófok együttese. A Balaton-partiak először a Gyirmótot fektették két vállra, majd vasárnap az […]
A belga bajnokság 25. játéknapján a nagyon nehéz helyzetben lévő Cercle Brugge a KV Mechelen gárdáját látta vendégül. A hazai […]
A 20. fordulóban a Paks a Puskás Akadémiát fogadta. A hazai csapat 9 emberrel fejezte be a mérkőzést, hiszen az […]
A Honvéd-ZTE meccsen több dolog is bebizonyosodott. Egyrészt az, hogy a szurkolói szubkultúra nemcsak arról szól, hogy a táborok a […]
Korábban már beszámoltunk arról, hogy horrorisztikus sérüléssel fejeződött be a DVTK-DVSC keleti rangadó. A meccs hajrájában Kinyik Ákost José Cortes […]
Tegnap sajtótájékoztatót tartott a Mol Fehérvár FC, az összejövetelen a klubhoz visszatérő Nikolics Nemanja, valamint Kovács Zoltán sportigazgató válaszolt az […]
Keleti rangadót is rendeztek az NB I 20. fordulójában. A DVTK a napokban ünnepelte megalapítása 110. évfordulóját. Ennek apropóján ünnepre […]
Ugyan egy meccsel kevesebbet rendeztek meg a 20. fordulóban, izgalmakból így sem volt hiány. Volt kettős kiállítás, 8 gólos meccs […]