Szanyó Károly lesz a Vasas új vezetőedzője. Íme az NB II-ben szereplő klub rövid közleménye a kinevezésről: "A 45 […]
Mint ismeretes, a Vasas az NB II vasárnapi játéknapján 2-0-ra kapott ki a Budaörs vendégeként. A találkozót követően Ferenczi […]
A tervek szerint márciusra kellene átadásra késznek lennie a létesítménynek. null null null null null null null null null null
Hiába küldte el a Vasas vezetősége Kis Károly vezetőedzőt, az utolsó Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen egyből bebizonyosodott, hogy nem csak a […]
Ferenczi István hatalmas közönségkedvencnek számít Angyalföldön, tegyük is gyorsan hozzá, joggal. Mind játékosként, mind edzőként megtett és megtesz mindent azért, […]
Pörgős napja volt tegnap a Vasasnak, bár a piros-kékek akkor járnának mindig a legjobban, ha a játékosaik pörögnének úgy a […]
Kis Károlyt a nyáron nevezték ki a Vasas élére, de az angyalföldi csapat eddigi szezonja eléggé hullámzóan alakult, így nem […]
Ha egy csapat gyengén szerepel, akkor mindig az edző a hibás, az edzőnek kell távoznia. Őt a legkönnyebb kikezdeni, hiszen […]
Lehet ám, hogy a Vasas fennállásának legszégyenteljesebb periódusában van – de nem csak az eddigi NB II-es, hanem a tavalyi […]
Már a gyepszőnyeg is elkészült az új Illovszky Rudolf Stadionban.
A Kazincbarcika kiejtésével kicsit egyenesbe jött a Vasas, az angyalföldi csapat a Magyar Kupa következő fordulójában a DVSC-vel csap össze. […]
Magyar Kupa, 7. forduló Kazincbarcika – Vasas 2-4 (Palmes 36., Kovács O., 84., ill. Szatmári 3., Ádám 50., Birtalan 86. […]
A Vasast is kiütötte a Gyirmót, méghozzá idegenben és 4-0-ra. Sikerükkel a gyirmótiak ismét a tabella élére kerültek. Mint már […]
A Vasas a klub hagyományaihoz és régmúltjához képest kritikán alul szerepel a másodosztályban, a közelmúltjának és a jelenének viszont pontosan […]
A Vasas sem veretlen már az NB II-ben, az angyalföldi alakulat a Soroksár ellen szenvedett 3-1-es vereséget vasárnap. A piros-kék […]
Újabb zakójával a hetedik a Vasas 6 pontra került a második, már feljutást jelentő helytől, a Soroksár az ötödik lett […]
Sowunmi Thomas klubmenedzser több tucat mérkőzés-felszerelést, valamint Vasas-címeres melegítőt és mezt vitt a Cseppkő Gyermekotthon lakóinak – jelezte a Vasas. […]
Lassan hagyománnyá válik a Vasasnál, hogy Markovits László klubelnök stadiontúrára invitálja a Vasas család tagjait az épülő Illovszky-stadionba, legyen […]