Mint ahogy reggel elsőként jeleztük, még nagyobb lett a baj Újpesten. Azóta a lila-fehér klub hivatalosan is bejelentette, hogy már […]
Mint ismeretes, a rengeteg pozitív koronavírus teszt miatt alig tudott kiállni az Újpest az MTK elleni vasárnapi bajnokira (4-0-ra győztek […]
Bár a hétvégi fordulóban a legtöbb figyelmet az Újpest és az MTK csatája kapta azért, mert a szintén több hiányzóval […]
Már több hírben is jeleztük, hogy milyen előjelek után került megrendezésre délután az Újpest-MTK mérkőzés, a találkozót végül 4-0-ra nyerte […]
Újpest-MTK 0-3 Igazán furcsa körülmények között csapott össze az Újpest az MTK-val, hiszen mind a két csapatnál nagyon sok volt […]
Mint ismert, rengeteg hiányzó van a pozitív koronavírus-tesztek miatt Újpesten, ezért az U19-es csapattal töltik fel a keretet a lilák. […]
Az nb1.hu-n már olvashattak arról, hogy az Újpest vasárnap az MTK-t fogadja. A lila-fehéreket alaposan megtizedelte a koronavírus, így halasztani […]
Ha az Újpesten múlna, vasárnap csonka lenne az NB I programja. A lila-fehéreket ismét megtizedelte a koronavírus, emiatt el akarták […]
Az MTK közleménye: "Az MTK Budapest vezetősége sajnálattal értesült arról, hogy az Újpest FC keretében több koronavírusos esetet regisztráltak, ami […]
Az Újpest vasárnap az MTK-val csap össze az NB I-ben. A lila-fehérek el szerették volna halasztani a meccset, mivel sok […]
Az Újpest közleménye: "Ahogyan azt tegnapi bejelentésünkben is írtuk, ellenfelünknek bele kell egyezni a halasztásba, hogy az MLSZ engedélyezze a […]
Mint azt elsőként jeleztük, a koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz, szinte lehetetlen helyzetbe került az Újpest. Koronavírus: nagyon neccesen tudna csak […]
Október 24-én az Újpest a Groupama Arénában lépett pályára a Derbin és szenvedett 2-0-s vereséget a bajnoki címvédő FTC ellen. […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 29-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I A FEB az FTC – Újpest […]
A Magyar Kupa 7. fordulójának szerdai zárómeccsén az Újpest 6-0-ra nyert Dunaújvárosban, így bejutott a legjobb 32 közé. MK: gálázott […]
A Magyar Kupa mai játéknapján a megyei I. osztályú Bátaszék az MTK-t fogadja 12.30-tól. A mérkőzésre igen érdekes jegyet lehet […]
Már jeleztük, hogy az Újpest kénytelen volt ismét arról tájékoztatni a közvéleményt, hogy újra sok pozitív koronavírus-teszt van a csapatnál, […]
ÍME, AZ ÚJPEST KÖZLEMÉNYE: "Újra felütötte fejét a koronavírus a klubnál A legutóbbi tesztelés alkalmával az első csapatnál több játékosunknál […]