Az NB II első fordulójában a tavasszal még élvonalban szerepelt Puskás Akadémia együttese a Soroksár csapatához látogatott. Bár valamennyi […]
Az NB II-ben 16 együttesről emelték meg a létszámot húszra, de az nem változik, hogy a legjobb kettő jut fel […]
Hétvégén bajnoki rajt, így éppen időszerű, hogy ránézzünk a már bekövetkezett átigazolásokra. Íme, az NB II húsz csapatának nyári érkezői, […]
Szombaton késő délután lejátszotta a jövő heti bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését a Soroksár. A súlyos sérüléséből felépült Lovrencsics […]
Újabb felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Sorosksár. Az ellenfél ezúttal a "nagytestvér" Ferencváros második számú csapata volt. […]
Pénteken este lejátszotta első nyári edzőmeccsét a 2016-17-es őszi idényére készülő Soroksár. Ellenfele a skót első osztály hatodik helyezettje volt. […]
A Soroksár bejelentését változtatás nélkül közöljük. Ahogy az már eddig is nyílt titok volt, három játékost kaptunk kölcsönbe a […]
A legtöbb profi labdarúgó általában június 30-ig köt szerződést mindenkori klubjával, mondván az új idényre való felkészülést, távozása esetén már […]
Eldőlt, hogy a Soroksár sikeredzője, Lucsánszky Tamás 2018. június 30-ig meghosszabbította szerződését, valamint egy évvel hosszabbított a támadó középpályása, Koós […]
A Soroksár ismét kölcsönkapja a Ferencvárostól Valencsik Dávidot és Haris Attilát – tudta meg a Nemzeti Sport Online. A […]
Hétfőn megkezdte felkészülését a 2016-17-es másodosztályú labdarúgó bajnokságra a Soroksár. Amint az várható volt, néhány ismerős arc hiányzott az első […]
Csapatunk azok után, hogy a bajnokság első részében, tizenöt meccsen mindössze 12 gólt szerzett, a tavaszi idényben igen csak kitett […]
A Soroksár-Sopron mérkőzés góljai:
Az első játékrész után még a vendég Sopron vezetett, de a második félidőben egyenlítettm, majd a maga javára fordította a […]
Bár még egy forduló hátra van a 2015-16-os másodosztályú labdarúgó bajnokságból, a Soroksár vezetőinek a figyelme már a következő szezonra […]
A kiváló szériában lévő Soroksár akár a feljutás sorsába is beleszólhat, mivel vasárnap a harmadik helyen álló, a Mwzőkövesdet üldöző […]
A Merkantil Bank NB II. 28. fordulójában a tavaszi szezon legeredményesebb csapata, a zsinórban nyolc győzelmet arató Soroksár fogadja azt […]
A Merkantil Bank NB II. 27. fordulójában a Balmazújváros emberhátrányban győzött 4-2-re a Kisvárda ellen. A hazai csapat kispadján ez […]