AZ MTVA SAJTÓ OSZTÁLYA AZ ALÁBBI KÖZLEMÉNYT KÜLDTE A HONLAPUNKNAK: ,,Ismét elsők között az M4 Sport – ennyien látták a […]
A DVSC-Puskás Akadémia, illetve a ZTE-Paks meccsre is többen látogattak ki a hétvégén, mint a Ferencváros és a Kisvárda összecsapására. […]
Hétközi fordulóval folytatódott az NB I. A Diósgyőr a Ferencváros elleni vereség után nem tudott visszatérni a győztes útra, Feczkó […]
A 27. fordulót rendezték meg a hétvégén az NB I-ben. A játéknap nyitányán a kiesés elől menekülő Loki megint nem […]
Mint ismeretes, az NB I 26. fordulójában az előírásokat és a megfelelő távolságokat (két ember között három szék üresen marad) betartva […]
Az Infostartnak adott interjút a Magyar Labdarúgó Szövetség nemrég újabb öt évre megválasztott elnöke, Csányi Sándor, amit az Index szemlézett. […]
Még január 21-én történt, hogy a Puskás Akadémia a következő, hivatalos bejelentést tette a honlapján: „Az egykori holland U21-es válogatott […]
Szlovákiában is szünetel a fociélet. A Dunaszerdahely az alapszakaszban a harmadik helyet szerezte meg, a gárda 22 mérkőzés alatt 38 […]
Az NB I 24. fordulójának mérkőzéseit összesen 24379-en tekintették meg a helyszíneken, ez 4063-as átlagot jelent. A legtöbben az 1-1-gyel […]
A 23. forduló meccseit rendezték meg szombaton az NB I-ben. Az Újpest a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének a rossz állapota […]
"Október végén számoltunk be róla, hogy örvendetes növekedésnek indult az élvonalbeli meccsek látogatottsága. Sajnos a trend azóta változott, folyamatos a […]
A 22. fordulót is kipipálták az NB I-ben szereplő együttesek. A játéknap legnagyobb rangadóját a harmadik Mezőkövesd és a listavezető […]
A vidéki fellegvárakban 3 ezernél is többen voltak a szombati bajnokikon. Debrecenben a Kövesd, Zalaegerszegen az Újpest, míg Diósgyőrben a […]
Csonka fordulót rendeztek szombaton az NB I-ben, mivel a Derbit elhalasztották. Az Újpest-Fradi nélkül is több rangadót láthattak a magyar […]
Hétközi fordulóval folytatódott az NB I-ben a küzdelem. A 19. játéknap fővárosi rangadót is tartogatott, a bajnoki címre hajtó Ferencváros […]
A 18. fordulót rendezték meg szombaton az NB I-ben. A DVTK újabb fontos három pontot szerzett, Feczkó Tamás együttese ezúttal […]
Szombaton a 17. fordulóval folytatódott a küzdelem az NB I-ben. A 2020-as esztendő első bajnokiját a Groupama Arénában rendezték, ahol […]
Kilencszáz alatt az NB II nézőszáma Az őszi szezonban lejátszott 195 bajnoki mérkőzést összesen 170.382 néző látta a másodosztályban, […]