Két felkészülési mérkőzést is lejátszott szombaton az NB I meglepetéscsapata, a Mezőkövesd. A kövesdiek először az NB II-ben szereplő Doroggal […]
A DVSC szombaton két edzőmeccset is játszott. A piros-fehér gárda előbb a Kolozsvárral csapott össze, majd az ukrán FC Minaj […]
A Cipruson edzőtáborozó Diósgyőr szombaton két mérkőzést is játszott a lengyel élvonalban szereplő Górnik Zabrze együttesével. Az első összecsapás 1-1-es […]
A DVSC az Universitatea Kolozsvárt fogadta edzőmeccsen. A debreceniek 5-1-es győzelemmel zárták az összecsapást, pedig a vezetést a 36. percben […]
A Diósgyőr a lengyel élvonalban érdekelt Górnik Zabrze csapatával csapott össze edzőmérkőzésen. A miskolciak ellenfele jelenleg a 12. helyen áll […]
Pénteken szurkolói ankétot rendezett a DVSC. A cívisvárosi együttes jelenleg a nyolcadik helyen áll a táblázaton, a kiesést jelentő 11. […]
A Honvédban folytatja a pályafutását Mayron George. A Costa Rica-i futballista érkezéséről honlapunk már szerda koradélután beszámolt, hiszen a dán […]
Íme a zalaegerszegi klub közleménye: "Fanos Katelaris a harmadik januári igazolásunk, aki az Omonia Nicosiától érkezett kölcsönbe. Eric McWoods és […]
Első győzelmét szerezte meg a Ferencváros Spanyolországban, a Köln U21-es csapata volt az áldozat. Már a mérkőzés elején megszerezte a […]
Már délelőtt beszámoltunk róla, hogy Feczesin Róbert Budapesten belül válthat csapatot. Az értesülés mostanra hivatalos bejelentessé érett, a magyar válogatott […]
ÍME A KAPOSVÁR BEJELENTÉSE: ,,Magyar bajnok középpályással erősödött együttesünk, ugyanis Dinko Trebotic fél évre kölcsönbe érkezik a Dinamo Minsktől. Horvátországban […]
Több támadó is Mezőkövesdre szerződne, folynak is a megbeszélések, de egyelőre nincs megállapodás. A NB I jelenlegi harmadik helyezettje sok […]
A magyar futball szerelmeseinek már nem kell sokáig vágniuk a centit, hiszen jövő szombaton folytatódik a küzdelem az NB I-ben. […]
Az nb1.hu-n is olvashattak arról, hogy a Loki szerdán a Békéscsabát 2-1-re győzte le. Az edzőmeccsen csereként kapott lehetőséget Csirszki […]
Az Újpest jó döntést hozott, amikor leigazolta Feczesin Róbertet. A 33 esztendős futballista nyolc gólt szerzett az NB I idei […]
A 16-szoros albán bajnokot győzte le a Honvéd egy felkészülési meccsen, megérdemelten diadalmaskodtak. Sannino számára mindennél fontosabb, hogy csapatként fociztak. […]
Nem bírt a Videoton a Bundeliga 2-es VfL Bochum 1848-al, 2-0-ra kaptak ki. Carillo szerint fáradtak a játékosai, de látja […]
Korábban már jeleztük, hogy Kisvárdára igazolhat Slobodan Simovic, a klub a mai napon hivatalosan is bejelentette a transzfert. Játszott az […]