A DVSC bejelentése: "Nemrég adtuk hírül, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a DVSC-t még az FTC elleni hazai […]
A kilencedik helyen álló Budapest Honvéd a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja az NB I-ben. Az nso.hu értesülései szerint Nebojsa […]
A MOL Fehérvár csapatát február közepétől Michael Boris irányítja. A német szakember munkáját Preisinger Sándor segíti asszisztensedzőként. Preisinger úgy véli, […]
Nebojsa Vignjevics február elején vette át a Honvéd irányítását. Zsótér Donát jól ismerhette a szerb szakembert, hiszen korábban már az […]
Az nb1.hu-n már kedden jeleztük, hogy Bese Barnabás a Vidiben folytatja a pályafutását: A 23-szoros magyar válogatott futballista egyébként komoly […]
A Fradi Podcast legutóbbi adásának Hajnal Tamás volt a vendége. A Ferencváros sportigazgatója elmondta, hogy a nyáron le akarták igazolni Fredrik […]
Az Újpest megemlékezése Göröcs Jánosról: "Két éve már annak, hogy legendánk, Göröcs János nincs közöttünk. Titi bácsi neve összeforrt az […]
A Paks közleménye: "Január elején került átadásra stadionunk bejáratánál multifunkcionális jegyautomatánk, mely mostanra igazán népszerűvé vált szurkolóink körében. Megannyian választják […]
Az nb1.hu már hétfőn jelezte, hogy Bese Barnabás a MOL Fehérvárhoz igazolhat. Honlapunk információja helytálló volt, hiszen a fehérváriak ma […]
A Ferencváros ennek a szezonnak Peter Stöger vezetésével vágott neki, de az együttműködés nem tartott sokáig, hiszen az FTC december […]
A DVSC közleménye: "A DVSC egy héttel ezelőtt bejelentette, hogy leigazolta a 18 esztendős utánpótlás válogatott labdarúgót, Rácz Balázst. Az […]
Az nb1.hu hétfőn elsőként jelezte, hogy Bese Barnabás a Vidiben folytathatja a pályafutását: Az információnk igaznak bizonyult, hiszen a fehérváriak […]
A Kisvárda közleménye: "A legutóbbi négy Paks elleni mérkőzésünkön háromszor született meg az egyik csapat vezető gólja a negyedik percben. […]
A Haladás-Viktoria FC közleménye: "Három játékost, köztük a szlovák válogatott kerettag Feketevíziová Tímeát igazolta le együttesünk. Három új játékost szerződtetését […]
A Berettyóújfalu futsalcsapatától távozott Sidnei, aki Kuvaitban folytatja a karrierjét. "Sidnei Kuvaitban folytatja pályafutását. November óta hét meccsen lépett pályára, […]
A 21. fordulót rendezték meg a hétvégén az NB I-ben. A legtöbb néző az Örökrangadóra, vagyis az MTK-Fradi meccsre váltott […]
A Fradi ennek a szezonnak Peter Stöger vezetőedzővel vágott neki. A zöld-fehérek decemberben köszönték meg a szakember munkáját. Stöger jelenleg […]
Ahogy vasárnap este jeleztük, nem sikerült jól Michael Boris bemutatkozása a Vidi kispadján. A fehérváriakat 2-1-re győzte le az Újpest, […]