A kieső csapatok mindig esélyesek a feljutásra szakvélemények szerint, mégpedig azért, mert legalább egy éven keresztül magasabb osztályban szerepeltek, azaz, […]
Az NB II immáron három forduló van túl, korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni. Azonban azt mindenképp érdemes megnézni, hogyan […]
Dinko Trebotic 2014 és 2016 között a MOL Fehérvár csapatában futballozott. A 30 esztendős középpályás az előző idényben pedig a Kaposvárban […]
A KAPOSVÁR KÖZLEMÉNYE: "Rutinos labdarúgóval erősítette meg keretétegyüttesünk, hiszen Kaposváron folytatta pályafutását Andric Nemanja. A Belgrádban született […]
Szombaton a Kaposvár-Nyíregyháza mérkőzéssel elrajtolt az új szezon a másodosztályban. A bajnokság nyitányán a Szpari szerezte meg a három pontot, […]
A meccs végén döntötte el az NB II első meccsét a Szpari, a Kaposvár otthonában diadalmaskodott a csapat. A […]
Kaposváron folytatja Erdei Carlo, az FK Csíkszereda volt focistája – számolt be róla az erdelysport.hu. A 24 éves támadó […]
Honvéd II.-Kaposvár 2-2 A Kaposvár beszámolója: ,,Budapesten, a Magyar Futball Akadémián tartotta a bajnoki főpróbát együttesünk. A Budapest […]
ÍME, A KAPOSVÁR BEJELENTÉSE: ,,Pénteken három játékos, Varjas Zoltán és ikertestvére, László, valamit Földi Botond is csatlakozott együttesünkhöz. […]
A SIÓFOK BEJELENTÉSEI: ,,RUTINOS, GÓLERŐS JÁTÉKOSBÓL LETT REMEK SZAKEMBER A SZAKMAI STÁBBAN! Ferenczi István személyében új erőnléti edzőt […]
Vass Ádám komoly rutinnal rendelkezik. A 31 éves labdarúgó az NB I-ben 126 mérkőzésen lépett pályára a pályafutása során, egyetlen […]
A Kaposvár az alábbi szomorú közleményt jelentette meg a hivatalos oldalán: ,,Elhunyt Hoffmann István Hetvenkét esztendős korában elhunyt […]
A Paks szombaton lejátszotta az első edzőmeccsét, Osztermájer Gábor csapata 3-0-s győzelmet aratott az NB I-től búcsúzó Rákóczi ellen. A […]
"Két és fél" NB I-es csapat lépett pályára szombat délelőtt felkészülési mérkőzésen. A Simon Miklós vezette Honvéd második csapatában több, az […]
Farkas Aurél Nyíregyházára, míg Nagy Richárd és Ádám Martin Paksra távozott eddig az NB I-ből kiesett Kaposvárból. Őket igyekszik is […]
A KAPOSVÁR KÖZLEMÉNYE: "Nagyon rövid pihenőt követően hétfő délután ismételten edzésbe álltak labdarúgóink, akik elkezdték a felkészülést a […]
Mint ismert, a Kaposvár az Újpest elleni 5-0-ás vereséggel búcsúzott az NB I-től. A meccs utáni értékelésében Disztl László elmondta, […]
Kiesett a Debrecen az NB I-ből 27 év után, amiről a DVSC-Paks meccs döntött, hiszen az Újpest és a Kisvárda […]