Pénteken három NB I-es csapat játszik felkészülési mérkőzést. Legkorábban az MTK feszül neki ellenfelének, a találkozót a BKV Előre pályáján […]
Elkezdte a Gyirmót a felkészülést az OTP Bank Liga 2016 őszi szezonjára. Csapat új vezetőedzőjét és stábját hétfőn, sajtótájékoztató keretein […]
Lejátszották a megyei bajnokok osztályozós párharcainak visszavágóit, amelyeken az NB III-ba jutás volt a tét. A Tiszafüredet kettős győzelemmel felülmúló […]
A Nemzeti Sport információi szerint Urbányi István lesz az NB I-be néhány hete feljutó Gyirmót vezetőedzője. A hivatalos bejelentésre hamarosan […]
A Videotonnal szezon közben szerződést bontó Rudolf Gergely a sajtóhírek szerint válogathat az ajánlatok közül, hogy hol folytassa pályafutását. […]
Az NB I-be feljutó Gyirmót FC vezetőedzői posztjáról távozik Bene Ferenc – adta hírül a klub honlapja. „Szeretném leszögezni, […]
A két csapat látványos, nyílt sisakos, gólgazdag félidőt produkálva igazán kitett magáért. A szünet után váratlanul alábbhagyott az iram, ám […]
Ki ne tudná, hogy a Gyirmót feljutott az NB I-be, így Bene Ferenc gárdája a következő szezonban már az élvonalban […]
A Sopron otthonában elért, 3-1-es győzelmével biztosította be a bajnoki címét hétvégén a Gyirmót. Azt a bajnoki címét, amely a […]
Tizenhat klub kapott az NB I-es induláshoz szükséges licencet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottságának szerdai döntése értelmében. […]
Mint arról beszámoltunk, a bajnoki cím várományosa, a Gyirmót a harmadik helyen álló ZTE otthonában lépett pályára és szenvedett meglepetésre […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) május 10-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. Czingráber Máté (Siófok) 1, Papp Szilárd […]
A forduló egyik, talán legfontosabb kérdése, hogy bebiztosítja-e bajnoki címét a Gyirmót az előttünk álló hétvégén? Amennyiben begyűjtik a három […]
Vasárnap délután két mérkőzést rendeztek a Merkantil Bank NB II-ben. A bajnoki cím várományosa, a Gyirmót a harmadik helyen álló […]
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót labdarúgócsapatának szurkolói busza vasárnap délelőtt Zalaegerszegre menet árokba borult. A helyszínen már nagy erőkkel […]
Pénteken a Sopron csákvári vendégjátékával kezdődött a Merkantil Bank Liga 26. fordulója. A forduló talán legjobban várt mérkőzését vasárnap kora […]
Mint jeleztük, a hétvégi, Balmazújváros-Gyirmót meccs miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága eltiltotta a vendégek szinte teljes szakmai stábját és a […]
Mint tegnap jeleztük, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága szépen elmeszelte a Gyirmót edzőit és a Balmazújváros masszőrét a két gárda egymás […]