A Gyirmót nyerte az előző fordulóban a nyeretlen csapatok csatáját. Csertői Aurél együttese 3-1-es győzelmet aratott a Szusza Ferenc Stadionban […]
Ahogy korábban már jeleztük, az Újpest csapata 3-1-es vereséget szenvedett hazai környezetben a Gyirmóttól. A lila-fehérek így nyolc forduló után […]
Az Újpest a Gyirmót együttesét látta vendégül szombat délután. A nyeretlen csapatok ütközetének a végén a gyirmótiak örülhettek, hiszen 3-1-re diadalmaskodtak. […]
ÚJPEST-GYIRMÓT 1-3 Most vagy soha! Ezt gondolták az Újpest-szurkolók a Gyirmót elleni meccs kezdete előtt, de nemcsak azért, mert az […]
Szombaton három mérkőzéssel folytatódik az NB I nyolcadik fordulója. Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük azt, hogy a főszereplők milyen reményekkel várják a találkozókat. […]
A Kisalföldnek adott interjút Horváth Ernő, a Gyirmót tulajdonos-ügyvezetője, amelyben a vezetőedző helyéről és a várható átigazolásokról is beszélt. Így […]
Az 1888-ben megalapított, 20-szoros magyar bajnok és 11-szeres Magyar Kupa-győztes Újpestnek a fennállása során szinte biztos, hogy még soha nem […]
„Felháborító, hogy ilyen futballista veszi el a lehetőséget a magyar fiataloktól – Minden idők legrosszabb újpesti légiósa Diaby?” – ezzel […]
Gyirmót-Honvéd 2-4 (1-3) Az újonc Gyirmót nyeretlenül várhatta a Honvéd elleni bajnokit. A gyirmótiak az előző körben súlyos, 5-0-s vereséget szenvedtek […]
A MOL FEHÉRVÁR FC KÖZLEMÉNYE: "A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottságának határozata szerint a november 7-én, 20.30-ra kiírt MOL Fehérvár FC […]
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Gyirmót 1-0-ra legyőzte az Ajkát, így bejutott a legjobb 32 csapat közé. A vezetőedzők […]
Vadócz Krisztián a HLSZ adatbankja szerint eddig 60 NB I-es meccsen jutott szóhoz. Az utóbbi években a középpályás több országban […]
HONVÉD Benézünk a kulisszák mögé, részleteket mutatunk az idei csapatfotózásunkról Kedden, a Bozsik Arénában készítettük el a mostani szezon egyéni […]
Mint arról beszámoltunk, a DVSC parádés második félidővel 5-0-ra nyert a Gyirmót ellen az NB I 6. fordulójának péntek esti […]
Mint ismeretes a Loki hazai környezetben 5-0-ra kiütötte a Gyirmótot a hatodik forduló nyitómeccsén. A vezetőedzők így értékeltek a találkozót […]
DVSC-Gyirmót 5-0 Az újonc Gyirmót 5-0-ra kapott ki az élvonalba frissen visszajutó Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik […]
Péntek este a DVSC-Gyirmót meccsel kezdődik el az NB I 6. fordulója. Az élvonal két újonca az előző idényben […]
NB I 6. FORDULÓ 20.00: Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) SZERB SZUPERLIGA 8. FORDULÓ 19.00: Szpartak Zlatibor–Topolyai SC