U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS SLOVAN BRATISLAVA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–3 (1–1) G.: Acsai D. (2), Igricz M. Honvéd-MFA: Papp L. (Tarnóczi, 75.)- Bencsetler, […]
Szombaton a Budapest Honvéd második csapata az Újpesttel játszott edzőmeccset. A kispesti fiatalok nem szeppentek meg a lila-fehérektől, amit bizonyít, […]
Az NB III Nyugati-csoportjában szereplő Nagykanizsa utánpótlás-vezetője, Bene Gábor szerdán Koppenhágába utazott, ahol a Budapest Honvéd NB III-as csapatának […]
Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését az NB III-as rajtra készülő Budapest Honvéd-MFA csapata. Pisont István tanítványai az 1908 SZAC Budapest […]
NB III Közép-csoport, 8. forduló Budapest, Csepel Stadion, 300 néző. Vezette: Zimmermann Márió. Budapest Honvéd-MFA II. – PMFC 1-1 (1-0) […]
„Egyszer majd valaki nagyon beleszalad a késbe” – szólt a 2016-ban elhunyt legendás edző, Verebes József egyik szállóigévé vált mondása, […]
NB III, Közép csoport, 24. forduló FC Dabas–Budapest Honvéd-MFA 5–0 (2–0) Dabas, 100 néző Vezette: Dobai János (Pogonyi, Bereczki) Gólszerző: […]
Nincs valami jó sorozatban a Taksony, az NB III-ban szereplő csapat zsinórban négy vereséget könyvelt el az utóbbi hetekben. Szabados […]
Budapest Honvéd MFA –SZEOL SC 0–1 (0– 0) Csepel, 50 néző Játékvezető: Juhász Dávid, Ifj. Imrő János, Molnár István Gólszerző: […]
Az NB III Közép-csoportjában szereplő Budapest Honvéd-MFA vasárnap 1-1-es döntetlent játszott a Hódmezővásárhely vendégeként a 6. fordulóban, a látottakkal viszont […]
A legutóbb a Honvéd NB III-as csapatában szereplő Erdős Gábor az ugyancsak harmadosztályú Pécsi MFC-hez szerződött – számolt be róla […]
A harmadosztályú bajnokság rajtja előtti utolsó felkészülési mérkőzésén 3-0-ra nyert a Budapest Honvéd-MFA csapata szombat délelőtt a szintén a Közép […]
Az NB III-as bajnokság 24. fordulójában a nyugati csoport második helyén álló ETO FC Győr hazai pályán győzött 3-1-re […]
Az erdmost.hu tudósítását változtatás nélkül közöljük. „Hiába volt a forduló előtt a tabella hatodik helyén a Budapest Honvéd-MFA II, […]
Az NB III-as bajnokság 9. fordulójában két ellentétes formában lévő csapat találkozott a Bozsik Stadion centerpályáján. A Honvéd beszámolóját a mérkőzésről […]